Beszámolt róla: 2010 óta – gazdasági válságok ellenére is – mintegy húsz százalékkal növekedett a magyar nyugdíjak reálértéke, vásárlóértéke a kormány intézkedéseinek, így a nyugdíjemeléseknek, a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetésének, a nyugdíjprémiumoknak köszönhetően.

Hirdetés

A jövő évi költségvetésbe a becsült infláció mértékével megegyezően hat százalékkal emelkedő mértékű nyugdíjak kifizetését, és az ugyanilyen mértékben emelkedő 13. nyugdíj kifizetését tervezte be a kormány, valamint – amennyiben 2024-ben a GDP-növekedés is a várt négy százalék környékén lesz – nyugdíjprémiumra is számíthatnak az ellátásra jogosultak – emelte ki.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben az infláció jövőre magasabb lesz a most vártnál, akkor ezt visszamenőleges hatályú korrekció követi majd, azaz a kormány biztosítani fogja az infláció mértékével megegyező emeléseket a nyugdíjasok számára – mondta.

Sebestyén Géza szerint a magyar nyugdíjasok szegénységi mutatói sokat javultak 2010 óta, s ma már európai viszonylatban a második helyen áll e tekintetben az ország. Míg Németországban minden ötödik, a balti államok némelyikében pedig minden második nyugdíjast fenyeget az elszegényedés, addig Magyarországon nyolcból csak egyet – emelte ki.

Korábban írtuk

A műsorban utaltak Orbán Viktor miniszterelnöknek a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken elhangzott szavaira is, amelyek szerint Brüsszelből azt javasolják, hogy „ne vegyük el a bankoktól és a nagy cégektől” az extraprofitot, a nyugdíjasoknak, a családoknak kelljen kifizetniük a teljes energiaköltséget.

A nemzeti költségvetés kialakítása mindig az adott kormányzat hatáskörébe tartozik, a magyar gazdaság mutatóinak – így a tartható költségvetési hiány, a várhatóan csökkenő államadósság – fényében pedig nincs is semmilyen indok szigorúbb költségvetésre – szögezte le a szakértő.