Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew (archív, illusztráció)
Hirdetés

Az amerikai elnök másodszor tárgyalt gazdasági kérdésekről a Fed vezetőjével a Fehér Házban azóta, hogy az általa javasolt Jerome Powellt 2017 februárjában kinevezték az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed élére.

A találkozó után Donald Trump a Twitteren azt írta: „Tiltakozásomat fejeztem ki azzal kapcsolatban, hogy a Fed kamata túl magas a rivális országokhoz képest”. Majd így folytatta: „Valójában az amerikai kamatszintnek alacsonyabbnak kell lennie másokénál. A túl erős dollár rossz a termelőknek és visszafogja a gazdaság növekedését”.

Jerome Powell szűkszavú közleményt adott ki a megbeszélés után, amiben jelezte, hogy nem közölt saját véleményt, és hogy a kamatpolitikát a beérkező adatok alapján alakítják.

Donald Trump egy korábbi, de már szintén a Fed vezetőjével tartott találkozó utáni Twitter-bejegyzésében még „sikeres megbeszélésről” számolt be, aminek a keretében számos kérdésről egyeztettek, mint például a kamatszintről, a negatív kamatról, az alacsony inflációról, az erős dollárnak a termelésre gyakorolt hatásáról, továbbá a Kínával, az EU-val és másokkal folyó kereskedelemről.

A Fed kamatszintjét bíráló Trump-bejegyzés később látott napvilágot.