Fotó: MTI/EPA/Justin Lane, szerk., archív, illusztráció
Hirdetés

„Ma végre véget vetünk a NAFTA rémálmának és törvényerőre emeljük a teljesen új amerikai-mexikói-kanadai egyezményt” – fogalmazott Trump a mintegy 400 meghívott vendég jelenlétében.

Donald Trump kiemelte, hogy az új egyezmény erősíti majd az amerikai gazdasági növekedést, és egyaránt hasznos lesz a farmereknek, a munkásoknak, és általában a dolgozó embereknek. Hozzáfűzte: amikor 2016-ban indult az Egyesült Államok elnökségéért, akkor döntését nagy mértékben meghatározta az az aggodalma, hogy a korábbi észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (NAFTA) miatt rengeteg amerikai munkahelyet kiszerveztek az ország határain kívülre.

Az amerikai kommentátorok megjegyezték, hogy az ünnepségen nem volt jelen Nancy Pelosi demokrata párti házelnök és egyetlen olyan demokrata párti törvényhozó sem, aki részt vett az új kereskedelmi egyezmény részleteinek módosításában. Az USMCA-t ugyanis kétpárti támogatással fogadták el az amerikai törvényhozásban. Trump az aláíráskor méltatta a demokrata párti politikusok szerepét az egyezmény részleteinek kidolgozásában.

Mindazonáltal az új egyezmény majd csak akkor lép hatályba, amikor a kanadai parlament is ratifikálja. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Ottawában úgy nyilatkozott, hogy kisebbségi kormánya egyelőre konzultál a gazdasági élet szereplőivel, megválaszolja az általuk feltett kérdéseket, de reményei szerint nagyon rövid időn belül ő is aláírja a dokumentumot. Mexikó már korábban aláírta az egyezményt.

Az 1994-ben megkötött Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást (NAFTA) felváltó új egyezmény egyebek között bátorítja az egyes iparágakban – például a gépjárműiparban – az amerikai termelést, illetve előírja a mexikói munkaügyi szabályozás szigorítását.