Újabb 3 milliárdot vitt el a meg nem valósult kormánynegyed
A MÁV-nak tavaly március 31-ig kellett kiürítenie a Nyugati pályaudvar mögötti területet és átadni a kormányzati negyed – végül meg nem nevezett – beruházójának. Ezért motorszíneknek és műhelynek kellett működési területet találni, ez lett az istvánteleki MÁV-telephely.
Ráadásul a MÁV korábban már készíttetett terveket Istvántelek fejlesztéséről, s az akkor elkészült terveket nem módosították a későbbi szükségleteknek megfelelően, a részletek kidolgozását pedig rábízták a kivitelezőre. Így a munkálatok elhúzódtak, s a kivitelező pótmunkaigénnyel állt elő.
A MÁV a Balo Kft.-t bízta meg a pótmunka elvégzésével, a szerződés értéke 458 millió forint. A belső ellenőri jelentés számos mulasztást, hibát tárt fel, s javaslatot tett a felelősök megnevezésére.
(hirado.hu/Magyar Nemzet)