Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A három beruházás összértéke 96 milliárd forint, amelyből a Hanon Systems Hungary Kft. 18 milliárd forinttal részesedik, 4,6 milliárd forintos állami hozzájárulással. Az összegből az elektromos autókba kerülő klímarendszerek gyártási kapacitását bővíti – közölte Szijjártó Péter.

A dél-koreai cég 40 új munkahelyet is teremt a beruházással, magyarországi alkalmazottainak száma ezzel meghaladja a 2 ezret – tette hozzá.

Szijjártó Péter a távol-keleti állam cégeit fontos befektetőnek és kiváló technológiafejlesztési partnernek nevezte. A két ország kapcsolatainak jelentőségét mutatja, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom a tavalyi 28 százalékos bővülés után az idei első negyedévben újabb 25 százalékkal nőtt, Dél-Korea pedig ma már az öt legnagyobb befektető közé tartozik Magyarországon – hangsúlyozta.

Az újraindítás sikeréhez az eredményes oltási kampány és a munkahelyteremtésre összpontosító gazdaságpolitika mellett kellett az is, hogy Magyarország megerősítse a kapcsolatait a világgazdaságot egyre inkább meghatározó Távol-Kelettel – fogalmazott a miniszter. Megjegyezte, hogy másfél évtizede a globális befektetések több mint 80 százalékát nyugatról finanszírozták, ám a keleti országok részesedése mára elérte az 50 százalékot.

Korábban írtuk

A sajtótájékoztatón a Hanon Systems Hungary Kft. vezérigazgatója kiemelte, hogy Magyarország 30 éve biztosít a működésükhöz kedvező feltételeket, a cég ugyanis 1991 óta működik itt. Min Sung hozzátette, hogy kötelességüknek érzik a hozzájárulást a fenntarthatósághoz, és remélik, hogy a tevékenységük a Föld jövőjét szolgálja.

Az 1986-ban alapított Hanon Systems a világ egyik legnagyobb autóipari klímatechnikai beszállítója. A dél-koreai cég világszerte 51 gyártó üzemet és 3 innovációs központot működtet, termékeit használja többek között a Ford, az Audi, a Volvo, Renault is.

Székesfehérvári üzemük csaknem 1600 munkavállalóval állít elő alkatrészeket. A Nógrád megyei Rétságon 2001-ben, Pécsett pedig 2019-ben építettek újabb gyárakat – olvasható a céges honlapon. Beszámolójuk szerint a magyarországi vállalat nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 65 milliárd forintot, 2020-ban az 58 milliárd forintot, túlnyomórészt külföldi értékesítésekből.