A változás két és fél millió kártyafelhasználót és csaknem 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint.

Hirdetés

Eddig is valamennyi zsebből ki lehetett egyenlíteni a számlát, azonban mostantól átláthatóbb és egyszerűbb lesz a könyvelés.

„Adminisztrációs szempontból is nyilván könnyebbséget jelent, hogy eltörlődnek a zsebek, illetve a fizettetés szempontjából is, mert néha a vendégek sem tudják, hogy melyik zsebben mennyi összeg található a kártyájukon és az azért lényegesen le fogja egyszerűsíteni a fizetést, mert csak egy zsebről kell majd levonni ezt az összeget” – mondta a Mercure Tokaj Center menedzsere.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk