A kormányzati cél világos: a magyar gazdaság újraindításakor minél több olyan vállalkozást meg kell erősíteni, amelyek magas hozzáadott értéket képviselnek, és növelik a gazdaság versenyképességét – húzta alá a tárcavezető.

Hirdetés

A közlése szerint a programmal olyan érettebb startupokat céloznak meg, amelyeknek tőkére van szükségük a további növekedésükhöz. Az ilyen befektetések egyik legeredményesebb hazai specialistája a már több mint 30 éve működő Euroventures. A mostani tranzakcióban a Széchenyi Alapok a Euroventures legújabb, ötödik alapjában emel tőkét, és ezzel annak legnagyobb befektetőjévé válik – ismertette. Ezzel olyan szervezeteket előz meg, mint az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Beruházási Bank (EIB) tulajdonában álló Európai Beruházási Alap (EIF). Mindez azért hasznos a magyar gazdaság számára, mert ebben a társaságban megvan az a tudás és tapasztalat, amellyel képes megtalálni és felgyorsítani a legéletképesebb hazai technológiai vállalkozások fejlődését – fejtette ki.

Emlékeztetett: júliusban volt már egy hasonló döntés, akkor 10 milliárd forintos befektetésről volt szó. A Széchenyi Alapok felhívására olyan szakmai befektető vállalkozások (inkubátorok és akcelerátorok) jelentkezhettek, akik a korai szakaszban lévő, induló vállalkozások fejlődését tudják elősegíteni. A mostani lépés pedig a vállalkozások következő, már érettebb életszakaszát, növekedését biztosítja. A befektetést olyan startup vállalkozások kapják, amelyek már letettek valamit az asztalra, vagyis eredményesen működnek, ugyanakkor az újabb szintlépéshez szükségük van további befektetésekre is. A befektetéseket elsősorban olyan technológiai vállalkozások kapják majd, akik információ-technológiával, biotechnológiával, vagy környezetvédelmi technológiákkal foglalkoznak. Hozzátette: a kiválasztásnál fontos szempont a vállalkozások exportképessége is. Olyan termékeket vagy szolgáltatásokat előállító cégeket keresnek, amelyek a nemzetközi piacon is versenyképesek lehetnek. A hazai innovációs szektor képes erre a teljesítményre.

A miniszter megjegyezte, jelenleg több mint ezer startup cég működik Magyarországon, ezek mintegy 26 ezer embert foglalkoztatnak. Kiemelte, hogy a kormány álláspontja a járvány okozta válság óta változatlan: annak érdekében, hogy az ország lépéselőnyét a gazdaság újraindításában meg tudják őrizni, a termelő beruházások támogatása, az önellátást garantáló kapacitások kiépítése mellett a kutatás-fejlesztést, a technológiai vállalkozásokat is erősíteni kell. Ez az alapja annak, hogy a magyar gazdaság hosszú távon is előnnyel jöjjön ki a válságból.

Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója kiemelt céljuknak mondta a hazai tőkepiac fejlődésének segítését. Az elmúlt 10 évben mintegy 56 milliárd forintot fektettek be 130 céltársaságba.

Tánczos Péter, a Euroventures ügyvezető partnere azt hangsúlyozta, hogy a most létrejött partnerség további lehetőségeket nyit meg a régiós aktivitás erősítésére. Olyan érett, ugyanakkor gyorsan növekedő technológiai cégekbe fektetnek be, amelyek mernek nemzetközi méretekben gondolkodni és jelentős értéket tudnak teremteni- mondta. A Euroventures az elmúlt három évtized során az előző tőkealapjaiban összesen 40 milliárd forintot kezelt és mintegy 50 exitet hajtott végre, köztük többet tőzsdei kibocsátással a bécsi, vagy a New York-i tőzsdén.

Korábban írtuk