Palkovics László azt mondta: optimistábbak lehetünk, mint néhány hónappal ezelőtt, hiszen a júniusi foglalkoztatási adatok szerint többen dolgoznak most, mint januárban.

Hirdetés

Emellett folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, az elmúlt négy hétben már többen jelentkeztek ki a rendszerből, mint be – tette hozzá.

Kiemelte: a járványügyi intézkedéseknél a politikai döntéshozóknak egyszerre több dologra kell figyelni, az emberek egészségi állapotára és vírus terjedésére, a gazdaság állapotára, és arra is, hogy élni is tudjuk életünket.

Hangsúlyozta: a kormány semmi olyan fejlesztést nem állított le, amiről korábban döntött, sőt inkább erősíteni szeretnék a vállalkozásokat. Palkovics László tájékoztatása szerint a válságkezelési csomag részei azok a fejlesztési, beruházási támogatások, melyek a beruházásokat ösztönzik, de vannak olyan konstrukciók is, amelyek a technológiai váltást, energetikai rendszer korszerűsítést támogatják, hogy a vállalkozások jobban, hatékonyabban tudjanak működni.

Korábban írtuk

Szita Károly, az MJVSZ elnöke úgy fogalmazott: a magyarországi nagyvárosok és a kormány közt nincs vita abban, hogy minden embernek legyen munkája, azoknak is, akik a világjárvány idején elvesztették azt.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere kiemelte: erőteljes összefogás bontakozik ki a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése érdekében. Arról is beszélt: a közelmúltban Székesfehérváron egy közel 4000 fehérvári munkavállalót érintő támogatást jelenthettek be az egyik nagy ipari cégnél.

Hozzátette: azóta is, ugyanúgy a kkv-szektorban, mint a nagyvállalatoknál, magyar és külföldi tulajdonú társaságok közül számos székesfehérvári cég vehet részt a kormány által meghirdetett támogatási programban. Ezekben pedig a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése mellett már megjelentek az új beruházások is – hangsúlyozta a polgármester.