Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

Az államtitkár elmondta, hogy a fejlesztési programokat korábban nagyobb, hitelfelvételt is figyelembe vevő keretre tervezték. Ugyanakkor menet közben, ahogy tárgyaltak az Európai Bizottsággal, egyre világosabbá vált, hogy az unió által kínált hiteltermék nem mindenben passzol a magyar kormány célkitűzéseihez.

A helyreállítási és ellenálló képességi eszköz, az RRF (Recovery and Resilience Facility) hitellába egy viszonylag olcsó kölcsön, így aligha meglepő, hogy számos más tagállamhoz hasonlóan Magyarország számára sem elsősorban a kamatok tették kedvezőtlenné a konstrukciót, sokkal inkább az ágazati orientáció és a felhasználás időbeli keretei. A magyarországihoz hasonló következtetésre jutott a tagállamok többsége, a jelenlegi ismeretek és az eddig benyújtott tervek alapján öt ország fogja – részben vagy egészben – igénybe venni ezt a hitelt.

Ágostházy ismertetése szerint nem politikai, hanem tisztán szakmai döntést hozott a kormány, miután a Miniszterelnökség és a Pénzügyminisztérium közösen vizsgálta meg az RRF-hitel felvételét. Úgy ítélték meg, hogy most nem ez a legalkalmasabb forrás a nemzeti célok megvalósításához. Ez a döntés már néhány nappal a miniszterelnök brüsszeli látogatása előtt megszületett, amiről Orbán Viktor személyesen is tájékoztatta Ursula von der Leyen elnököt.

Hangsúlyozta: a válságból való kilábalás mellett a kormány az államadósság szintjének csökkentésével számol, azaz nem akarja különféle kölcsönökkel túlterhelni a gazdaságot. Csak azért, mert egy hitel elérhető számunkra, még nem feltétlenül kell igénybe venni – fogalmazott.

Korábban írtuk

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a vállalkozások versenyképességét, hatékonyságát növelő eszközbeszerzést, technológiaváltást lehetővé tevő, új piacokra lépést segítő programok lesznek a fókuszban. A Ginop és a Ginop Plusz programban mintegy 650 milliárd forintot tesznek elérhetővé az idén, a jövő évre pedig további 600 milliárd forinttal kalkulálnak. Mivel sokat tettek azért, hogy felgyorsuljon a döntéshozatal, minden esély megvan arra, hogy még ezen a nyáron pénzhez jussanak a 2021-2027-es ciklus első nyertes projektgazdái is. A források összességét nézve az újraindítási akcióterv keretében 2021-ben mintegy 2500 milliárd, 2022-ben ennél is több, 3000 milliárd forint jut a magyar gazdaságba uniós forrásokból.