Válságkezelés Bajnai-módra
Megszüntetnék 2010-től a közszférában a 13. havi fizetést, felgyorsítanák a nyugdíjkorhatár 65 évre emelését, nem fizetnék ki idén a 13. havi nyugdíj második felét, 2 évre befagyasztanák a családi pótlékot a jelenlegi szinten, idén július elsejétől felfüggesztenék a lakástámogatásokat, köztük a szocpolt, valamint már ettől az évtől csökkentenék a gáz- és távhőár-kompenzációt – egyebek mellett, ilyen tervek szerepelnek abban a politikai nyilatkozatban, amelyet a kormányfőjelölt az MSZP és az SZDSZ parlamenti frakcióinak ad át aláírásra. A dokumentum csütörtökön délelőtt került hirado.hu birtokába.
Az alábbiakban olvasható dokumentum nem kormányprogram, hanem a legsürgetőbb válságkezelő intézkedések listája.
Aláírások
Bajnai Gordon egyik feltétele az a kormányfőjelölés elfogadásához, hogy a nyilatkozatot a két frakció többsége aláírja, és tartsa magát ahhoz. A Független Hírügynökség úgy tudja: Bajnai Gordon nem megy el az MSZP vasárnapi rendkívüli kongresszusára, ha a többség szombatig nem szignózza a nyilatkozatot.
A hirado.hu információi szerint Bajnai Gordon délután 15 órakor találkozik a választmánnyal és 17 órakor az MSZP frakciójával ismerteti az elképzeléseit.
„Addig és csak addig vállalom, amíg parlamenti többség lesz a program mögött”
A dokumentum jogi szempontból nem kötelező érvényű, politikai jelentősége van. A kormányfő-jelölt másik feltétele a nyilatkozat mellett az, hogy ő választhassa ki az embereket a válságkezelésben fontos miniszteri tisztségekre és egyéb személyi posztokra. Bajnai Gordon már hétfőn leszögezte: "addig és csak addig" vállalja a miniszterelnökséget, amíg programja mögött parlamenti többség lesz. A politikus ugyanakkor tisztában van azzal, hogy mindkét pártnál vannak olyan képviselők, akik nem támogatják őt.
„A válságkezelés költségvetési feltételei”
A három oldalas politikai nyilatkozat címe: "A válságkezelés költségvetési feltételei". Már az elején leszögezik benne, hogy a dokumentum nem a formálódó válságkezelő kormány teljes programját foglalja össze, csak azokat az intézkedéseket, amelyekről minél hamarabb dönteni kell vagy kormánydöntést igénylenek, "fájdalmasak, lemondást" jelentenek.
Ugyancsak rögzítik a nyilatkozatban, hogy a világgazdasági válság miatt azonnali és határozott cselekvésre van szükség itthon, mert idén a korábban jelzett 3 és fél százaléknál is nagyobb lehet a visszaesés mértéke, több százezer munkahely kerülhet veszélybe. Kiadás- és adócsökkentésre van szükség, segíteni kell a vállalkozásokat valamint élénkíteni a gazdaságot, elsősorban beruházások segítségével – mindezt úgy, hogy konvergencia programot tartani tudják.
Intézkedési tervek pontokba szedve
A dokumentumban pontokba szedve felsorolják, melyek azok az intézkedések az állami szférában, a nyugdíjrendszerben és a szociális rendszerben, amelyekről még a parlament tavaszi ülésszakában, gyors társadalmi egyeztetés után dönteni kell az első félévben.
Közszféra
A közszférában 2 évre befagyasztanák a fizetéseket, valamint felülvizsgálnák az idei második félévre tervezett kereset-kiegészítéseket. 2010-től a tervek szerint megszüntetnék a közszférában a 13. havi fizetést, ehelyett "általános ösztönző kiegészítést" vezetnének be, amelyet a hiánycél teljesüléséhez és a GDP elvárt növekedéséhez kötnének. Csökkentenék az önkormányzati támogatásokat a hatékonyság növelésével párhuzamosan, de részletek erről nincsenek a nyilatkozatban.
Nyugdíj
Felgyorsítanák a nyugdíjkorhatár 65 évre történő emelését a lehető legkorábbi időponttól, évente fél évvel nőne a korhatár. A 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót 2010. január 1-re ütemeznék át, és idén már nem fizetnék ki a 13. havi nyugdíj második felét. 2010-től megszüntetnék a 13. havi nyugdíjt, helyette nyugdíj-pótlék lenne, amelynek kifizetését a hiánycél teljesüléséhez és a GDP növekedéséhez kötnék. Változna a nyugdíj-indexálás is: a járandóság reálértékét megőriznék, ezen felül viszont szintén az államháztartási hiányt és a GDP-t vennék figyelembe az esetleges korrekciónál.
Szociális rendszer
A szociális rendszerben 60 százalékra csökkentenék a táppénz általános mértékét, a családi pótlékot 2 évre befagyasztanák a jelenlegi szinten, 23-ról 20 évre csökkentenék a családi pótlék jogosultsági korhatárát. 2009. július 1-jétől felfüggesztenék a lakástámogatásokat, így a szociálpolitikai kedvezményt és az állami kamattámogatást. A gáz- és távhőár-kompenzáció mértékét már idén csökkentenék, 2010-től pedig fokozatosan megszüntetnék, de az energiahatékonysági támogatásokat fenntartanák.
Szerepel még a tervek között a közösségi közlekedéshez kapcsolódó támogatások csökkentése, a közmédia támogatásának mérséklése, valamint az agráriumnak juttatott, az uniós forrásokat kiegészítő hazai társtámogatások csökkentése.
A terveket még lehet pontosítani, finomítani, de a kiadáscsökkentés mértéke nem lehet kisebb az elképzeltnél – derül ki a nyilatkozatból, amelyben az is benne van: aláírói vállalják, hogy a fenti intézkedéseket az Országgyűlésben történő szavazás során támogatják.
Úgy tudni, a szocialistáknál Lendvai Ildikó frakcióvezető gyűjti az aláírt nyilatkozatokat.
(hirado.hu)