Varga Mihály a Bankszövetség vezetőivel egyeztetett
A cél a vállalati hitelezés bővítése, a pénzforgalmi terhek csökkentése mellett a bankok aktívabb szerepvállalása a pénzügyi visszaélések megelőzésében – mondta Varga Mihály.Varga Mihály és a Bankszövetség vezetői egyeztettek, amely során egyetértettek abban, hogy a magyar pénzügyi rendszer stabil alapokon áll, ellenállóképessége, likviditása és tőkehelyzete erős. A jegybankelnök rámutatott: az elmúlt időszakban a lakossági hitelezés jelentős növekedést mutatott, így a beruházási hitelezés élénkítése a következő fontos feladat. Ennek érdekében az MNB készen áll arra, hogy a bankrendszerrel közösen dolgozzon a vállalati hitelpiaci verseny növelésén – tette hozzá Varga Mihály.
Mint mondta: az egyeztetések során kiemelt figyelmet kap a KKV-szektor támogatása, valamint a lakossági és vállalati pénzforgalmi költségek csökkentése. Varga Mihály felhívta a figyelmet: a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, hogy versenyképesebb termékekkel találkozzanak a vállalatok is, miközben az árstabilitás elérésére és fenntartására, illetve a pénzügyi piacok stabilitására is fókuszálni kell.
A jegybankelnök hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bank vezetése határozott választ fog ad minden olyan kockázatra, amely a magyar pénzügyi rendszert és annak ügyfeleit érinti, ezért öt lépésben lép fel a pénzügyi kibercsalók ellen. A pénzügyi csalások visszaszorítását célzó „öt csapás” megvalósításában a jegybank számít a Bankszövetség támogatására – tette hozzá Varga Mihály.
A jegybankelnök emlékeztetett: a bankokkal való szoros együttműködés első lépése volt a Bankszövetséggel április elején kötött megállapodás, amelyben a lakossági díjtételek csökkentéséről és az ügyfelek tájékoztatásának kiterjesztéséről állapodott meg a két fél.