Hirdetés

Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Európa olyan adóteher bevezetésére készül, amely lassítja, nehezíti az európai gazdaságokat, amíg mások kivárnak, és nem készülnek ilyen típusú adó bevezetésére.

„Magyarország nem gondolja, hogy amikor az energiaárak emelkednek, amikor a családokra nehezedő terhek gyarapodnak, amikor a vállalatokra leselkedő kihívások száma növekedik, akkor erre az intézkedésre sort lehetne keríteni” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Emlékeztetett: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) javaslata eredetileg a digitális nagyvállalatok megadóztatását tűzte ki célul, mára azonban a fókusz eltolódott, és a termelő vállatokra is plusz adóterhet rónának. Magyarország mindig emlékeztetni fogja a tárgyaló feleket, hogy a digitális cégek megadóztatásáról, valamint a termelő cégek adóztatásáról szóló munkának párhuzamosan kell haladnia – mondta.

A miniszter kijelentette: az ukrán-orosz háború jelentően érinti a gazdaságokat, és jelentős hatást vált ki a pénzügyi piacokra. A háború miatt elszálló energiaárak, a háborús infláció és a megszakadó beszállítói láncok miatt egy ilyen adóemelés súlyos károkat okozna az európai gazdaságnak, különösen a közép-kelet-európai országoknak. Magyarország nem gondolja, hogy ilyen helyzetben a termelő vállaltokat adóemeléssel kellene súlytani – mondta. A minimumadó bevezetésével a jelenlegi 9 százalékos vállalti adószint 15 százalékra emelkedne – emlékeztetett.

Kijelentette: Magyarország szerint más formában lehet Európa versenyképességét javítani. Az adózást, különösen az adóemelést későbbre kell hagyni – mondta Varga Mihály, majd hozzátette: a következő időszak rendkívül nehéz lesz az európai gazdaságoknak. Ilyen helyzetben alaposan át kell gondolni a megtenni szükséges lépéseket, melyek közé a globális minimumadó kérdése is tartozik.

Végezetül kiemelte: az elmúlt évtized adócsökkentéseinek köszönhetően ma Magyarországon az egyik legalacsonyabb a munkát és a vállalkozásokat terhelő adók szintje Európában. A globális minimumadó bevezetése adóemeléssel és elbocsátásokkal járna, ezért a kormány a jelenlegi formájában nem támogatja az uniós irányelv elfogadását – tette hozzá Varga Mihály.

Korábban írtuk