Különbözik a magyar kormány és az Európai Bizottság álláspontja a szociális jogok tervezett uniós átalakításáról, a magyar fél szerint a szakpolitikák alakításának, szervezésének, működtetésének és finanszírozásának továbbra is nemzeti hatáskörben kell maradni – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter Marianne Thyssennel, az Európai Bizottság biztosával tartott sajtótájékoztatóján.

Varga Mihály a szociális jogok európai pilléréről és foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekről egyeztetett az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosával. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak és a régióbeli államok többségének jelentős lépéseket kell tenni a versenyképesség javításában ahhoz, hogy a nyugat-európaihoz hasonló szociális rendszereket tudjon adaptálni.

Marianne Thyssen elmondta, hogy a bizottság a szociális pillér kialakítására vonatkozó referenciakeretét április 28-án hozza nyilvánosságra. Nem jogalkotási lépésről van szó, hanem egy közös referenciakeretről, amelyet szem előtt lehet tartani a tagállami rendszerek, intézmények kialakításakor. A bizottság nem szeretné elvenni a tagállami kompetenciákat, tiszteletben tartják a szubszidiaritás és az arányosság elvét, és fontosnak tartja, hogy a szociális keret alkalmazása ne rontsa a versenyképességet – jelentette ki.

A nemzetgazdasági miniszter az egyeztetésen elmondta, a hazai munkaerőpiaci helyzet 2010 óta fokozatosan javul, Magyarország az Európai Unió országai közül a harmadik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkezik. Marianne Thyssen szintén kiemelte a munkaerőpiaci helyzet javulását Magyarországon, és azt, hogy a munkanélküliség a válság előtti szintre csökkent.

MTI