Hirdetés

A pénzügyminiszter kifejtette: az uniós miniszterek között vitát eredményezett egy brüsszeli munkacsoport felhatalmazása körüli kérdéskör. A társasági adózással foglalkozó uniós munkacsoportnak egy javaslat szerint a jövőben nemcsak a lehetséges adókedvezményekbe, hanem az adórendszer „általános jellemzőibe” is lenne beleszólása. Mint mondta: a jelenlegi szövegtervezet nem ad pontos leírást, hogy pontosan mit értenek általános jellemzők alatt, így milyen mértékű lenne az uniós munkacsoport felhatalmazása, ez pedig jogbizonytalansághoz vezethet.

Varga Mihály hozzátette: az új mandátumban emellett az Európai Bizottság a csoport teljes jogú tagjává válna, azaz a tagállamokkal azonos jogokkal rendelkezne a csoportban, míg korábban csak döntéselőkészítő szerepben vett részt a csoport munkájában.

Ahogyan az OECD-ben a globális minimumadó kérdése kapcsán, úgy most is hangsúlyozzuk, hogy nem támogatunk olyan javaslatot, amely a magyar adórendszer versenyképességét és kiszámíthatóságát veszélyezteti – közölte a tárcavezető.

A Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) 1998. március 9-én létrehozta a Tanácsban a magatartási kódexszel foglalkozó csoportot (társasági adózás), amelynek jelenlegi felhatalmazása csak bizonyos adókedvezmények vizsgálatára vonatkozik – tájékoztatott a szaktárca közleményében.

Korábban írtuk

A miniszter az MTI-nek adott brüsszeli nyilatkozatában elmndta, hogy az Európai Bizottság még mindig nem döntött a koronavírus-járvány utáni visszaesést ellensúlyozni hivatott helyreállítási alapok jóváhagyásáról Magyarország számára. Hangsúlyozta: a bizottság nyilvánvalóan politikai okokból tartja vissza a forrásokat, és ebben a hozzáállásában a magyar parlament által elfogadott gyermekvédelmi törvény befolyásolja.

Rámutatott, hogy a bizottság kettős mércével mér: Málta esetében például hasonló kifogások merültek fel, azonban az ország már megkapta a helyreállítási forrásokat.

„Érthetetlen és megmagyarázhatatlan, ami a bizottság részéről történik, Magyarország, mint minden más tagország, egyenjogú tagja az EU-nak. Hozzájárultunk a közös hitelfelvételhez, hogy ennek révén vissza nem térítendő támogatáshoz segítsük az összes tagállamot” – jelentette ki.

A miniszer reményét fejezte ki hogy a magyar kormány a továbbra is folyó tárgyalások során meggyőzi az Európai Bizottságot, hogy jóvá kell hagyniuk a Magyarországnak járó támogatást.