Fotó: Varga Mihály, Facebook
Hirdetés

Varga Mihály, a Jász-Plasztik Kft.-nél tartott ünnepségen a legfontosabb feladatnak nevezte megvédeni az eddig elért eredményeket, a munkahelyeket, a családtámogatási rendszert, a nyugdíjakat, valamint növelni a tartalékokat, és erősíteni a magas hozzáadott értéket előállító importkiváltó beruházásokat.

A 2015 óta működő Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programon belül az elmúlt év végéig csaknem 250 támogatási szerződést kötöttek meg a vállalatokkal – ismertette a tárcavezető. A megvalósult, illetve megvalósuló beruházások összértéke csaknem 600 milliárd forint, amelyet 227 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítettek. A támogatott beruházások csaknem négyezer munkahelyet hoztak létre országszerte – emelte ki.

A miniszter a Jász-Plasztik Kft. beruházásáról elmondta, hogy a kapacitásbővítés új, innovatív technológiák alkalmazásával magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását teszi lehetővé. Az egyik legnagyobb, magyar tulajdonban lévő nagyvállalat a járvány idején azon társaságok közé tartozott, amelyek megtartották munkavállalóikat, folytatták beruházásaikat – emlékeztetett.

A Jász-Plasztik Kft. itthon és külföldön mintegy hatezer embert foglalkoztat, hat gyárban és két országban folyik a termelés – mondta el Varga Mihály. A cég sikere az elkötelezett munkán, a hozzáértő embereken és a fejlesztésen alapul – mutatott rá.

Korábban írtuk

A miniszter beszélt arról is, a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy azok a cégek is kapjanak segítséget a kormánytól a fejlődéshez, amelyek kiszorulnak az európai uniós támogatásból.

A pénzügyminiszter megemlítve a kedvezőtlen körülményeket: az egyre romló ukrán háborús helyzetet, az élelmiszerválságot, valamint a háborús inflációt, hangsúlyozta, a kormány olyan költségvetést tervezett jövőre, amely számol ezekkel, és lehetővé teszi az elért eredmények megvédését. Kiemelte: 8,2 százalékkal nőtt az első negyedévben is a gazdaság, és reális, jó esély van az idén a 4-5 százalékos gazdasági növekedés elérésére.

Varga Mihály megismételte, Magyarország békét akar, a háború árát nem fizethetik meg a magyarok.

Pócs János, a Jászság fideszes országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy az elmúlt két évben 17 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak a jászsági vállalkozók a kormánytól. Úgy fogalmazott: a kormány támogatása, a jászsági vállalkozók „hite és ereje” minden nehéz időszakon átlendít.

A Jász-Plasztik Kft. fő tevékenysége a műanyagfeldolgozás, szerszámkészítés, akkumulátor-gyártás, valamint egyéb termelő és kereskedelmi, szolgáltató tevékenységek. A kft. jelenleg több ezer tonna műanyag és akkumulátor hulladékot gyűjt vissza újrahasznosítási céllal.

Ifj. Kasza Lajos, a Jász-Plasztik Kft. tulajdonosa, kereskedelmi igazgató elmondta: az 1990-ben alapított kisvállalat mostanra 6000 embert foglalkoztató cégcsoporttá nőtt. Kitért rá, hogy a társaság törekszik a piaci alkalmazkodásra, a járvány idején például arcpajzs, kéz- és felületfertőtlenítő gyártásába kezdtek. Nagy hangsúlyt fektetnek a hulladékok újrahasznosítására, és figyelnek a munkaerő megtartására – mondta.

Kasza János tulajdonos-ügyvezető az MTI-nek elmondta: a beruházás során egyebek között Jászberényben, Jászapátiban és Nagyrédén üzem épült, Jászberényben napelempark is létesült, valamint gyártósor-fejlesztés, eszközbeszerzés történt.

A nyilvános cégadatok szerint a Jász-Plasztik Kft. nettó árbevétele 2021-ben 180 milliárd 52 millió forint volt, 2020-ban 159 milliárd 406 millió forint. A társaság adózott eredménye tavaly 14 milliárd 277 millió forint volt, egy évvel korábban pedig 18 milliárd 685 millió forint.