Menczer Tamás közölte, hogy a beruházás 55 új munkahelyet teremt. A foglalkoztatást a kormány kezdetektől fogva kulcsfontosságúnak tekinti, a megközelítőleg 500 milliárd forint állami támogatás a járvány idején csaknem 280 ezer munkahely megőrzését vagy létrehozását segítette – mondta

Hirdetés

Ma 1 millióval többen dolgoznak, mint 2010-ben, így az adókkal együtt a munkanélküliség is visszaesett, 10 év alatt 11,5 százalékról 4 százalék alá – tette hozzá. Üdvözölte egyúttal, hogy a magyar gazdaság már most meghaladta a járvány előtti teljesítményét, hiszen a 27 uniós tagállam közül eddig csak 9-nek sikerült elérnie a válság előtti szintet.

Az államtitkár, a Knorr-Bremse beruházását méltatva kiemelte a német-magyar gazdasági kapcsolatok fejlődését, és azt is, hogy az eddigi adatok szerint a belföldi járműgyártás éves termelési értéke a 10 ezer milliárd forintot meghaladva csúcsot dönthet idén.

A Knorr-Bremse Vasúti Járműrendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a beruházás a vállalati partnereknél még több munkahelyet hoz létre, mint az új szervízközpontban. Veres László közölte, hogy a képzett munkaerő, a kedvező befektetési környezet, és a fejlődési lehetőségek miatt érkeztek Magyarországra, méghozzá az elsők között a rendszerváltás után. A belföldi gyártás azóta folyamatosan bővül, a fejlesztési tevékenység csoportszinten is kiemelkedő, az itteni tevékenység kulcsszerepet játszik a vállalaton belül – tette hozzá.

Korábban írtuk

A cég vezetője elmondta, hogy az új központot abban a gyártócsarnokban alakították ki, ahol 1996-ban elkezdődött a termelés, és ahonnan mostantól több mint 100 partner számára biztosítanak szervízszolgáltatásokat Európában és Ázsiában. Belföldi ügyfeleik közé tartozik többek között a MÁV, a Gyesev, a Dunakeszi Járműjavító, a Stadler.

A német Knorr-Bremse AG a fékrendszerek világpiacának vezető gyártója – olvasható a vállalat honlapján, ahol az eredményeikről is beszámolnak. A márciusban közölt várakozásuk szerint az idei forgalom 6,5 és 6,9 milliárd euró között alakulhat. Tavaly 6,1 milliárd eurót, előtte 6,9 milliárd eurót értek el. A cég 30 országban van jelen, 27 ezer munkavállalót foglalkoztat – írták.

A Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. 2019-ben 122,3 milliárd forint, 2020-ban 125,5 milliárd forint nettó árbevétellel zárt, túlnyomórészt külföldi értékesítésből. A nyereség közben 8,856 milliárd forintról 8,886 milliárd forintra nőtt a nyilvános cégadatok szerint.

Az 1996-ban megnyílt budapesti központ a Knorr-Bremse vasúti ágazatának legjelentősebb telephelyeként majdnem 2 ezer alkalmazottnak ad munkát. Másik belföldi telephelyükön, Kecskeméten haszonjármű-rendszerek berendezéseit gyártják.