A lap szerint elfogadott független igazoló szervezeti értékelés nélkül az ország saját felelősségére és költségvetéséből ugyan kifizetheti az uniós agrártámogatásokat, azonban az Európai Bizottság leállíthatja a támogatások uniós költségvetésből való átutalását.

Az agrártárca az év elején kiírta erre a közbeszerzési eljárást, azonban azt még februárban fölfüggesztették, mivel az első értékelés után két jelentkező – a feladatot három éve ellátó KPMG, illetve az Ernst&Young – pályázatának elbírálásakor újra kellett írni az értékelési szempontokat – értesült a Napi Gazdaság. Ezt követően pedig már érvénybe lépett a kormányzati döntési moratórium, így az újraírt pályázati felhívás egyelőre arra vár, hogy az új vidékfejlesztési miniszter meghirdesse.

A 2009-es évről szóló jelentést még elkészítette a feladatot korábban közbeszerzésen elnyert KPMG. Januárban be is nyújtották azt az Európai Bizottságnak, amely májusban megjegyzés és észrevétel nélkül fogadta el a tavaly kifizetett 1,4 milliárd eurónyi uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatás hazai kifizetésének megfelelőségéről benyújtott auditot. Így a tagságunk óta először a legjobban teljesítő kifizető ügynökségek közé került az MVH – írja a lap.

A csatlakozás óta lehívott több ezer milliárd forintnyi agrártámogatásból mindössze 13 millió eurót követel vissza a bizottság különféle szabálytalanságok miatt büntetésképpen.

(hirado.hu/Napi Gazdaság)