Január elsején kezdetét veszi a 2017 végéig tartó Szent László-év – jelentette be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János elmondta: az idei Szent Márton- és Márton Áron-emlékév sikerén felbuzdulva, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére hirdették meg az emlékévet a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.

Mivel I. (Szent) László az első olyan Árpád-házi uralkodó, aki összekapcsolja a közép-európai népeket, számítanak arra, hogy a magyarok mellett horvát, lengyel, román és szlovák civil szervezetek, egyházak és politikai szereplők is szerepet vállalnak az eseménysorozatban – ismertette az államtitkár.

MTI