Félelmetesen jó harcosok nyomdokain

A XVI. századi marhapásztorok a hajdúk, akik később fegyverrel védik a magánhadseregek és a portyázó törökök ellen Magyarország fontos kiviteli cikkét, a külföldre lábon hajtott szarvasmarhát. A török hódoltság berendezkedésével sajátos katonai szervezetbe tömörülnek. Jellemző harcmodoruk a portyázás és a lesvetés. Bocskai István 9000 hajdút telepít le saját birtokaira és kiváltságokat ad nekik. Hírhedten és félelmetesen jó harcosok.

Ott találjuk a hajdúkat már Bethlen Gábor seregében, amely Mátyás király óta az első állandó magyar hadsereget képezi, de még a Rákóczi szabadságharcban is. A hajdúk külön magyar néprajzi csoportot képeznek a Közép-Tiszántúlon. Hagyományaikat manapság számos katonai hagyományőrző szervezet őrzi, így például a Bethlen Gábor Hagyományőrség is, amelynek tagjai esküt tesznek. Abba többek között belefoglalják a hazához való hűség vállalását, a magyar és az egyetemes kultúra, valamint a történelmi múlt tiszteletét is.

Magyarország első hajdú hagyományőrző egyesülete

Balatoni Imre, az egyesület alapítója – mi tagadás, e sorok írójának is megtisztelően – ekként gondol vissza a kezdetekre: „1998-ban kerültem kapcsolatba Fülöp Tibor Zoltánnal és a ma Tavaszi Emlékhadjáratként ismert rendezvénnyel, valamint Hidán Csaba történésszel, akik elindítottak a katonai hagyományőrzésnek nevezett mozgalom útján. Egy évvel később, 1999-ben alapító tagja lettem a Bornemisza János Hagyományőrség Egyesületnek. De mert mindig az új utak keresése és az innováció vezette munkámat, ezért 2002-ben társaimmal megalapítottuk a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesületet, mely csapattal kiszélesítettük a szűken vett katonai hagyományőrzés határait, elsőként tűzve zászlóinkra a magyar hajdúk örökségének ápolását. Rövidebb nevünk Bethlen Gábor Hajdúi lett, amely ma egy XVI-XVII. századi, történelmi újrajátszó és életmód-rekonstrukciós egyesületként működik.”

Szilágyi Mihály, Török Bálint és a Héttorony Hangászok

Azoknak, akiknek idegenül hangozna a Héttorony, annyit legalább érdemes itt megemlíteni, hogy ez az épület még a bizánci időkben egy olyan katonai létesítménynek tervezett építmény, amely az egykori Konstantinápoly, vagyis a mai Isztambul közelében, a Márvány-tenger mentén erődnek épült, később janicsárok szálláshelyeként szolgált, majd hírhedett börtön vált belőle. E török állami tömlöc ismert magyar foglyai közül elég legyen csak kettőről szólni, így Szilágyi Mihályról, aki többek között a nándorfehérvári győzelem idején Nándorfehérvár várkapitánya volt, vagy Török Bálintról, aki a XVI. század első felében a legjelentősebb magánhadsereggel rendelkezett, és kedvenc időtöltése az volt, hogy ha tehette, „ráment a törökre”.

Ezzel szemben lényegesen békésebb természetű Balatoni Imre bajtársam nevéhez oly módon fűződik a Héttorony, hogy valamilyen oknál fogva ezt a nevet adta alapítótársaival 2005-ben, ez általuk megalakított régizene együttesnek, amelynek korábbra visszavezethető időnyúlványairól Imre így emlékezik: „1994-ben kerültem kapcsolatba a régizenével, amikor a Musica Historica zenekar „Balassi Bálint éneki” című kazettáját megvásároltam. Óriási hatással voltak rám ezek az énekek és táncok, különösképpen a különleges pengetős hangszerek. Mindenképpen meg akartam tanulni zenélni, ezért beiratkoztam az Óbudai Zeneiskola koboz tanszakára. Néhai Kobzos Kiss Tamás volt a mesterem, akitől igyekeztem eltanulni a „hangicsálás” minden fortélyát. 1997-ben elvégeztem a Fővárosi Pedagógiai Intézet történelmi társastánc tanfolyamát. 2005-ben megalakult a Héttorony Hangászok zenekar, amely a mai napig működve mutatja be a XVI-XVII. század muzsikáját, hangszereit, táncait.”

A csapat rátermett és szakszerű, mondjuk úgy, hogy profi

Tény, hogy a hajdúkra eleinte mint fosztogató rablókra tekintettek. Ez akkor változott meg, amikor a hajdúk csatlakoztak a Bocskai-szabadságharchoz (1604-1606). Ettől az időtől kezdve inkább lettek szabadságharcosok, mint martalócok. Ami azt illeti, itt némi párhuzamot lehet vonni a betyársággal, hiszen az ő megítélésükön is sokat emelt az, hogy Rózsa Sándor zászlaja alatt csatlakoztak 1848-ban a szabadságharchoz. Más kérdés, hogy esetükben a vér nem vált vízzé, és a kifejezetten vitéz helytállás mellett bizony elítélhető önkéntes akciók is szegélyezték szabadságharcos tetteiket. De visszatérve a hajdúkra, Báthory Gábornak erdélyi fejedelemmé választása és uralkodása idején (1608-16013) katonai támogatói, szövetségesei voltak, igazi aranykoruk azonban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem uralkodásának idejére (1613-1629) tehető, aki mint köztudott, I. Gábor néven (1620-1621) magyar király is volt. Mindezeket figyelembe véve ezt a korszakot mégsem a hajdúk, hanem Erdély aranykorának nevezzük.

Ezért is örvendetes, hogy a közel negyedszázados tapasztalattal rendelkező hajdú hagyományőrző egység nemcsak hitelesen mutatja be a korszak magyar hadviselését, életmódbéli jellegzetességeit és kulturális sokszínűségét, de történészek, régészek, pedagógusok, mi több, zenészek, táncosok és más szakemberek segítségét igénybe véve, – együttműködve múzeumokkal és szakmai szervezetekkel – viszi sikerre az általuk képviselt katonai hagyományőrző szolgálatot. Ügyesen forgatják fegyvereiket, de értenek a gyümölcsöző kapcsolatteremtéshez is, és ismereteiket, tudásukat, örömmel adják át azoknak, akik ezeket szívesen és érdeklődve fogadják. Ingyenes kiadványok, kiállítások és honlapok tanúskodnak igyekezetükről, ismeretterjesztő előadások, konferenciák és tv-műsorok szegélyezik munkálkodásukat. Korunk hajdúinak szellemi honvédelmét koncertek és saját készítésű filmek is fémjelzik.

Ha beindítják a „járművet”, többnyire tovább állnak

A XVI. századi katonai hagyományőrző rendezvényeken, mint Sárváron a Nádasdy Fesztiválon, Sárospatakon az Ostromhétvégén, a Kőszegi Ostromnapokon vagy éppen Szigetváron a Zrínyi Napokon, a Tatai Patarán és az egykori győri Vaskakason, sőt még a Gyulai Végvári Napokon is, hogy úgy mondjam, a Bethlen Gábor Hagyományőrség „keze nyoma” ott van. Imre elmondása alapján tudom, hogy a 2000-es években szárnyukat bontogató, de mára már meghonosodott rendezvények útnak indításában az egyesületnek komoly kezdeményező szerep jutott. Mégis, ahol többnyire jól végezték dolgukat, onnan tovább álltak. Olyanok ők, mint a hajdúk – mint mondják – s azt teszik, oda mennek, ahol épp szükség van rájuk. Így vettek irányt a nemzetközi porond felé is. Először a németországi Kronachban jelentek meg 2008-ban, a Crana Historica fesztiválon. Tetszett nekik, és kedvet kaptak a külföldi fellépésekhez, ezért aztán bejárták Európát. Számos olyan eseményen mutatkoztak, amelyek úgymond számítanak. Harcoltak Németország, Belgium, Hollandia (Grolle a reenactment, magyarán újrajátszás, közérthetőbben a katonai hagyományőrzés fővárosa), Csehország, Lengyelország, Ausztria, Olaszország fontosabb csataterein, de jártak Ukrajnában és Oroszországban, és persze a határon túli részeken is. Így Erdélyben és a Felvidéken is. Mivel jól tették, amit tettek, komoly nemzetközi ismertséget, elismertséget szereztek maguknak. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az olvasók lassan gyanakvással szemlélhetik azt, hogy én itt csak jókat írok a Balatoni Imre vezette alakulatról, de hát most mit tegyek, ha eddig nem hallottam róluk semmi rosszat.

„Mi a magyarok miatt jöttünk”

Imre mesélte, hogy a 2010-es évek elején Belgiumban jártak, egy gyönyörű kisváros kastélyának parkjában, ahol csak úgy, mint máshol, nagy szeretettel és nagy kíváncsisággal fogadták őket. Az egyik évben valamilyen egyeztetési hiátus miatt nem tudtak elutazni, de a rendezvény után a szervező felhívta őket, hogy legközelebb mindenképpen menniük kell, mert a látogatók már a bejáratnál keresték őket. Amikor megtudták, hogy nincsenek ott, akkor szomorúan közölték, hogy pedig ők csak a magyarok miatt látogattak el a rendezvényre.
Ekkor jöttek rá a derék magyar hajdúk, hogy milyen nagy jelentősége van az európai megjelenésnek, hiszen nagyon kevés ismerete van az átlagos európai polgárnak Hazánkról.

Dereglyével a Bodrogon, gyalogszerrel hegyen-völgyön

Mielőtt elbúcsúzunk Balatoni Imrétől és a hajdúktól, dereglyézzünk még egy kicsit. Ilyesmit máshol úgysem gyakran csinálhat az ember, legalábbis századunkban. Szóval azt írják a dereglyéről, amely még csak véletlenül sem keverendő össze a derelyével, hogy az elsősorban teherszállításra használt, széles, lapos fenekű, mindkét végén csapott, alacsony építésű vízi jármű. Mérete változó, rendszerint a szállítandó teherhez igazodik. A Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület dereglyéje egy 8 méter hosszú, néprajzi és régészeti analógiák figyelembevételével készíttetett, használható rekonstrukció. A hajó 2011-ben készült Vásárosnaményban. Eddig Sárospatakon, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma adott neki helyet. A toldás nélküli, vörösfenyő deszkákból készült dereglyét, 2014 nyarán újra csatasorba állították a hajdúk. Előtte felújították és felszerelték a XVII. századi leírások alapján. Elkészült a felépítmény egy háromszög sátorral és rákerült minden szükséges felszerelés. A 8 evező, a vörös-fehér zászló, a horgony, a csáklya, a lámpás, a vödör, a kötélzet, a hordó, a dob, a kürt és fedélzeti fegyverként egy szakállas puska is. A rakomány és 12 ember szállítására alkalmas. (Amit azonban nem árt tudni, hogy a mellékelt képen a dereglyézés, az Ostromhétvégére tartó nagy menetelés után történt, amiről a mellékelt fénykép és képaláírása tudósít.)

Az első közel negyedszázad

A Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület tagsága, amely az elmúlt két évtized alatt folyamatosan élt a megújulás lehetőségével, számos újítással is hozzájárult a magyar katonai hagyományőrzés egy korszakának megjelenítéséhez, kultúrájának kialakításához. A teljesség nélkül ide sorolható a korabeli táborok építése, a korhű régi zene bevonása a hajdú világ újrajátszásába, számos viseleti elem meghonosítása, vagy az életmód és a mesterségek bemutatása. Adtak ki a Mare Temporis Alapítvánnyal közösen ingyenes ismeretterjesztő E-könyvet Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulójára és készítettek ismeretterjesztő fényképsorozatot. Kilépve a fesztiválok világából, számos múzeumban, az egyes kiállításokhoz kapcsolódóan tartottak élő interpretációs tárlatvezetést, és jónéhány ismeretterjesztő dokumentumfilmben is szerepelnek. Saját rendezvényük a sárospataki Rákóczi-várban, a 2011 óta megvalósított Ostromhétvége, illetve az azt kiegészítő kultúrtörténeti kalandozás: a „Korok sétánya”. Munkájuk társadalmi hasznosításának növelése érdekében Budapesten egy belvárosi romkocsmában olyan XVI-XVII. századdal foglalkozó előadássorozatot indítottak, amelyen neves történészek, szakemberek voltak az előadók. Emellett korabeli zenei klubot, koncertet és táncházat is működtettek – hogy csak a legfontosabbakat említsem.

A végére csak annyit, hogy közel negyedszázadot összefoglalni nem egyszerű egy ekkora felületen, de nem is az e béli teljességre való törekvés itt a cél. Inkább az, hogy megörökítsük arccal és névvel azokat az embereket és azokat az egyesületeket, akik, és amelyek úttörői a magyar katonai hagyományőrzésnek, és egyúttal bepillantást nyerjünk munkásságukba. Így aztán maradjunk csak annyiban, hogy e fenti sorok a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület elmúlt 23 évéből – amely ugyan többekhez, ám legszorosabban mégis csak Balatoni Imre bajtárshoz köthető – egy picikét mutatott csak többet, mint a jéghegy csúcsa. Higgyék el, kérem, hogy csak egy picikét!