Hirdetés

„Számítunk a fertőzés terjedésének ismételt felgyorsulására, ezért megelőzésképpen vezetünk be óvintézkedéseket” – jelentette ki Haybäck. Hozzátette: a szájmaszkot viselni kell majd a liftekben, a szűk folyosókon és a lépcsőházakban, de a híres Mirabell-kastélyban és a hulladékkezelő udvarán is. Az idősotthonokban pedig már korábban látogatási tilalmat rendeltek el – tette hozzá.

Ausztria-szerte módosulnak az iskolákra, illetve óvodákra vonatkozó szabályok is, így a jövőben nem kerülhet sor arra, hogy egy fertőzésgyanús diák miatt átmenetileg bezárnak egy intézményt. A tüneteket érzékelő tanulókat el kell elkülöníteni a többiektől, és ha bebizonyosodik, hogy valóban fertőzöttek, akkor társaiknak is 14 napos házi karanténba kell menniük. Ursula Karnthaler, az orvosi válságstáb vezetője azzal indokolta a döntést, hogy a koronavírus tüneteit érzékelő gyerekeknek kevesebb mint öt százaléka volt valóban fertőzött.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken bejelentette: az elmúlt 24 órában 169 új fertőzöttet regisztráltak, 48 százalékkal többet, mint a megelőző napon. A legtöbben Felső-Ausztriában (60), Bécsben (57), valamint Alsó-Ausztriában (38) vannak. Jelenleg összesen 1393 aktív esetet tartanak nyilván, a legtöbb beteg, illetve fertőzött Felső-Ausztriában (546), Bécsben (454) és Alsó-Ausztriában (164) található. Ausztriában eddig 19 439 ember koronavírustesztje lett pozitív, közülük 711-en meghaltak, 17 335-en meggyógyultak.

Korábban írtuk