Hirdetés

A járvány görögországi megjelenése, vagyis február vége óta egyszer sem regisztráltak ennyi új fertőzöttet egy nap alatt. A tárca közlése szerint az utóbbi 24 órában feljegyzett 262 esetből 22-t az ország határátkelőhelyeiről jelentettek. Jelenleg 132 koronavírusos beteget kezelnek kórházban, 24-en pedig intenzív osztályon vannak.

Vasszilisz Kikiliasz egészségügyi miniszter a Szkai helyi televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a fertőzöttek átlagéletkora 36 évre mérséklődött. Minisztériumának tájékoztatása szerint a kór halálos áldozatainak átlagéletkora 76 év. A fertőzöttek számában az utóbbi hetekben mutatkozó növekedés miatt a hatóságok ismét szigorúbb egészségügyi intézkedéseket voltak kénytelenek életbe léptetni annak ellenére, hogy tart a turisztikai csúcsszezon. A turisták kedvelt úti céljának számító országban 6177-re gyarapodott az azonosított fertőzöttek száma, közülük 216-an hunytak el a kórban.

Korábban írtuk