Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Rétvári Bence a Rákóczi Szövetség II. Kárpát-medencei színjátszó táborának résztvevői előtt felidézte, hogy az új támogatási rendszerben 22 féle tematikus pályázatot írtak ki tavasszal, és a történelem dicső pillanatainak bemutatására 150 millió forintot irányoztak elő. Két hónap alatt ennek több mint duplájára érkezett igény – tette hozzá.

Az államtitkár a kéthetes táborról szólva úgy vélte: a nyugat-európaiaknak nehéz lenne megmagyarázni, hogy a Kárpát-medencében szétszabdalva élő magyarságnak miért fontosak az ilyen lehetőségek. „A közös kultúra és hagyomány összeköt, ilyenkor másodlagos, hogy a határok hol vannak” – fogalmazott.

Rétvári Bence rámutatott, hogy a Koronázási Szertartásjátékban a történelem dicső pillanatai elevenednek meg, és ennek részese lesz mintegy ötven határon túli magyar fiatal.

Az államtitkár méltatta a Rákóczi Szövetséget is, amelynek programjai évente 12 ezer diákot és tanárt mozgatnak meg táborokon, különböző programokon keresztül. Úgy vélte, a szervezet tevékenysége példaértékű, „valódi civil szervezeti tevékenység”, miközben akadnak olyan szervezetek, amelyeknek „nagyobb a füstje, mint a lángja, vagyis kevés embert érnek el sok támogatásból”.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte, hogy a tábor az értékekről is szól, mivel a fiatalok megismerhetik a nemzet történelmi fővárosát, továbbá aktív szereplői lehetnek a szertartásjátéknak, amely „a nemzet bölcsőjében” játszódik, ahol sok száz évig valódi koronázásokat tartottak.

Úgy vélte, a történelmi játék korábbi előadásai bebizonyították, hogy „lélekben felépíthető a koronázótemplom, amit a történelem vihara elsodort”.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy nyári rendezvényeik ékköve ez a tábor, amelybe vajdasági, partiumi, felvidéki és kárpátaljai területekről érkeztek diákok.

Szikora János rendező közölte: a IV. Béla életéről szóló előadásban a fiatalok főurakat, táncosokat, farsangi maszkásokat, apácákat, katonákat, tatárokat és parasztokat alakítanak. Jelezte, hogy a következő napokban sok tanulás és mozgás, illetve kevés alvás vár rájuk.