A felfedezés varázsától vonva, az ismeretlen veszélyeitől űzve

Melyik az a kultikus státuszra szert tett, olasz képregénysorozat, amelyet többen az egyik legjobban sikerült westernszériának tartanak, és amelynek a felújított eredetit követő hazai kiadása eddig váratott magára? Hát a Gino D’Antonio nevével fémjelzett A Vadnyugat története! Beszereztük az újonnan megjelent, nyitó részt, és igényes és izgalmas kiadványnak találtuk: az Út az ismeretlenbe alapján a sorozat nemcsak a jól megrajzolt, kalandos történetek rajongóinak érdeklődésre tarthat számot, de a történelmet kedvelőkéire is.

A Vadnyugat története (Storia del West) eredetileg 1967 júliusától 1980 decemberéig futott Olaszországban, fekete-fehérben megrajzolva, ám később felújított, bővített, színezett változat is készült belőle. Eme új folyam első kötete látott napvilágot magyarul, a márciusi képregénybörzéhez igazítva, a CSA Comics és a Frike Comics közös kiadásában.

Persze, a képregény – vagy éppen a western – iránt érdeklődőknek eddig is lehetett róla fogalmuk, milyen ez a sorozat, hiszen néhány epizódja annak idején megjelent a Fülesben, Fejezetek a Vadnyugat történetéből címmel. Csakhogy a rejtvényújságban közölt változatot több okból sem lehet az eredeti megfelelőjének nevezni.

Ezek közül az első, amin annak idején elkövetői bizonyára könnyedén túllendültek, de ma már elfogadhatatlan volna: oldalait a Füles formátumához igazították, minek következtében egyes képkockák kicsinyítve, vagy megvágva, megcsonkítva kaptak helyet a rejtvényújság lapjain. És a másik: a magyar változat forgatókönyvét jegyző Cs. Horváth Tibor – az akkoriban gyerekcipőben járó hazai képregény-készítés és kiadás még meg sem szilárdult szabályait, esetleg egyéni invencióit követve – szabadon bánt a szöveggel: olykor elhagyott belőle ezt-azt, olykor hozzáírt, nem ritkán olyannyira átalakítva a sorokat, hogy azokat már semmiképpen sem lehetett az olasz eredeti magyar megfelelőinek nevezni.

(Erről mindenki meggyőződhet, aki a világhálón megkeresi a Fejezetek a Vadnyugat történetéből 1970-ben megjelent, első részét, és összeveti a 2025-ös, új verzióval.

A Fülesben napvilágot látott anyag első képkockájának szövege így hangzik: „A hajnali órákban végre felhangzik a rég várt kiáltás: »Föld a láthatáron!«. Brett torka elszorul az izgalomtól. Ez hát az Újvilág!”.

Az új kiadványban viszont ez szerepel a nyitó panelben: „Amerika hirtelen, az 1804. év egyik ködös reggelén tűnik fel Brett MacDonald szemei előtt. Mögötte a hajó hófehér farvize úgy oszlik el, mint a  vén kontinens emléke”.)

A két változatban tehát csak a szituáció közös, amelyet leírnak: egy Európából kivándorolt fiatalember végre megérkezik az Egyesült Államokba!

És miután a Brett nevű jövevény partra lép, észreveszi, hogy két ember ütlegel egy harmadikat. Haladéktalanul a bántalmazott segítségére siet – pontosabban sietne, mert a támadók leütik és kirabolják. Így az az úr segíti ki, akit a csetepaté elején meg akart menteni. Mint kiderül, Meriwether Lewisnak hívják, és térképészt keres az általa vezetett expedícióhoz.

Hogy milyen vállalkozásról van szó, azt Brett magától Thomas Jeffersontól, az Egyesült Államok elnökétől tudja meg: néhány bátor embernek fel kell fedeznie a Mississipitől nyugatra elterülő, jókora kiterjedésű, ismeretlen területet. „Országunk jövője itt van! Tapossák ki az utat, és az amerikaiak következő generációi lelkesen fogják követni magukat!”, buzdítja a megjelenteket az elnök, és az expedíció, amelynek immár az ifjú MacDonald is tagja, nekivág.

És a testet-lelket megerőltető utazás során Brett zöldfülű fiatalemberből, idealista művészpalántából gyakorlott vadonjáróvá, sokat próbált határvidéki emberré válik, úgyhogy nem is tér vissza St. Louisba, hanem nyugaton marad, a Missouri felső forrásvidékén.

„Beleszerettem ebbe az életbe, ezekbe a nagyszerű tájakba és a szabadságba, amit az ember itt mélyen belélegezhet!”, adja okát döntésének, amelyben azért az is közrejátszik, hogy az út során megismert egy indián lányt, Sicaweja-t, akinek a neve angolul annyit tesz: Édes Hajnal.

De persze, nem csak őslakosokkal találkoztak, miközben eltökélten haladtak nyugat-északnyugat felé: arról is meggyőződhettek, hogy más – nem amerikai – fehérek is megpróbálják megvetni a lábukat a Missouri és a Columbia környékén, és nemigen válogatnak az eszközökben, ha érdekeik érvényesítéséről van szó…

A sorozatot megalkotó író-rajzoló, Gino D’Antonio tehát egy átlagembert tesz egy mozgalmas és izgalmas kaland résztvevőjévé. Az olvasó így nem csupán Brett sorsának alakulását követheti figyelemmel, de arról is értesül, amit a fiatalember a tágabb környezetéről – a XIX. század eleji Amerikáról – megtud, továbbá az Egyesült Államok korai történelmét formáló folyamatokból érzékel.

Mert a Lewis – Clark-expedíció valóban lezajlott. Tagjai 1804. májusa és 1806. szeptembere között 8 ezer mérföldet tettek meg: felhajóztak a Missourin, elérték a Columbia folyót, és azt követve eljutottak Amerika nyugati partvidékére, a Csendes-óceánhoz! Ez idő alatt mintegy kéttucat indián törzzsel vették fel a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatot, számos megfigyeléssel járultak hozzá a kontinens föld- és vízrajzi viszonyainak tisztázásához, és a térképek, amelyeket útjuk után kiadtak, az 1840-es évekig a legpontosabbak közé tartoztak!

(És hogy mi tette indokolttá az expedíció elindítását? Nos, az, hogy az Amerikai Egyesült Államok 1803-ban – mindössze 15 millió dollárért – megvásárolta Franciaországtól a Mississipitől nyugatra elterülő, Louisianaként emlegetett, 2,1 millió négyzetkilométernyi földet. A függetlenségét alig húsz évvel korábban, 1783-ban elnyert államalakulat ezzel megduplázta a területét, és biztosította magának a lehetőséget, hogy a jövőben – nyugat felé terjeszkedve – meghódítsa a szerzeményét. Ezzel pedig megtette az első lépéseket afelé, hogy előbb a kontinens, utóbb az egész világ vezető hatalmává váljon.)

Az olvasónak feltűnhet, hogy D’Antonio kimondottan méltányos, ha az őslakosok ábrázolásáról van szó. Az expedíciót vezető Lewis kapitány a történet elején például egyértelműen leszögezi, hogy ez az ő földjük, a fehér ember csupán betolakodó. Egy másik ponton pedig így fogalmaz: „Hiszem, hogy vannak köztük jók és rosszak, ugyanúgy, mint köztünk!”

A magyar befogadó – a rendszerváltás előtt, a vasfüggönytől keletre – Karl May regényeiben, vagy a Gojko Mitić nevével fémjelzett, keletnémet-jugoszláv indiánfilmekben gyakran találkozhatott hasonló megközelítéssel, de a nyugati világban sokáig nem volt magától értetődő. Az olyan hollywoodi westernek, mint A kék katona, A sziúk fogságában vagy a Kis nagy ember csak a hetvenes évek elején kérdőjelezték meg az addig uralkodó narratívát, miszerint a bevándorlók és a telepesek a jók, az őslakosok pedig az ártó szándékú rosszak. Úgyhogy 1967-ben, amikor A Vadnyugat története első száma megjelent Olaszországban, eme ábrázolásmód még nem volt általánosan elterjedt a popkultúrában.

És ha már az ábrázolásnál tartunk: D’Antonio rajzai részletgazdagok és pontosak: a más papírmozik paneljein olykor előforduló aránytalanságoknak, anatómiai pontatlanságoknak jellemzően nyoma sincs rajtuk. A fekete foltok elhelyezése megalapozza az oldalak dinamikus összhatását, Flavio és Francesco Chiumento elegáns utólagos színezése pedig még elevenebbé teszi a vitalitástól áthatott paneleket.

Az illusztrátor érzékletes képeket kínál az őslakosok és a telepesek életének mindennapjairól, a folyami hajózással járó kihívásokról. A térben való tájékozódást a panelekbe komponált térképvázlatokkal könnyíti meg, a táj szépségeit bemutató képei olyannyira kellemesek a szemnek, hogy az olvasó kedvet kap, hogy felnagyítsa őket, úgy gyönyörködjön bennük.

A Vadnyugat története nyitó kötete érthetővé teszi, hogy a rajongók miért emlegetik megkülönböztetett tisztelettel e sorozatot, s miért tehetett szert kultikus státuszra a széria: mert mind cselekményében, mind vizualitásában érezhető odafigyeléssel megalkotott, igényes termék, amely már az első oldalakon megszólítja befogadót. Ráadásul az olvasó többször is kézbe veheti, és még a sokadik átlapozásnál is észrevehet egy-egy apró részletet, amelyre korábban nem figyelt fel.

Az Út az ismeretlenbe tehát izgalmas és meggyőző bemutatkozás: nem csak a jól megrajzolt kalandos történetek – vagy kimondottan a western – rajongóinak érdeklődésre tarthat számot, de a történelmet kedvelőkéire is. A kalandorok címet viselő, második rész a hírek szerint júliusban lát napvilágot, és idén újabb kettő követi. A magunk részéről elegendő hazai vásárlót és sok kitartást kívánunk a két kiadónak a teljes széria magyar megjelentetéséhez, amely a tervek szerint nem kevesebb, mint nyolcvan kötetből áll majd!

(A Vadnyugat története 1. – Út az ismeretlenbe. CSA Comics – Frike Comics, Budapest, 2025; 104 oldal. Ára: 5500 forint.)