Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív

Kásler Miklós szerint a kultúra és a történelem összeköti a Kárpát-medence népeit, és keresni kell a további összeépíthető hidakat. Az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvári Magyar Napok zárógálája díszvendégeként beszélt erről, a város főterén felállított nagyszínpadon a Száztagú cigányzenekar koncertje előtt.

Fotó: MTI/archív

A miniszter beszédében hosszasan idézte a magyar királyok és a magyar kultúra erdélyi kötődéseit, majd megállapította, a világháborúkat követő diktatúrák megtörték a szerves fejlődést, és ezt mindegyik együtt élő nemzet megsínylette. Úgy vélte: mindenkinek el kell számolnia azzal, hogy hogyan sáfárkodott az utóbbi évszázadban rábízott javakkal. „Megvalósította-e, betartotta-e az aláírt szerződéseket, betartotta-e a törvényeket, azon munkálkodott-e, hogy (…) az emberek és nemzetek szabadsága, önrendelkezése, anyagi és szellemi jóléte, vallásszabadsága, ősi kultúrája fejlődjenek, egyáltalán megmaradjanak a jövő számára” – fogalmazott.

A miniszter kijelentette, hogy a sok oktalan és eredménytelen viszály és veszteség után Közép-Európa most nyertes lehet, ha visszaállítja értékeit, identitását, úgy ahogy ez már létezett. Úgy vélte, „a viszonyokat és adottságokat bizonyította a történelem, ezeket nem lehet erőszakkal megváltoztatni, a gondolatokat fegyelmezni, embereket és népeket átalakítani”. Lehet viszont köztük harmóniát teremteni – nyomatékosította a Kolozsvár főterén mondott beszédében Kásler Miklós miniszter.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a felszólalása rövidségével váltotta ki a közönség tetszését. Az itthon, az együtt, és az Európai Unió fogalmak összefogó erejét hangsúlyozta, és kijelentette: „ezek az elvek alapján mi leszünk a legerősebbek”. A polgármester magyarul kezdte és végezte felszólalását.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta: Erdély a magyarságnak is az otthona. „Nem elvettünk, hanem hozzátettünk Romániához, nem rombolni, hanem építeni szeretnénk, fontos hogy a centenárium évében ezt a románok is megértsék” – fogalmazott az alpolgármester. Oláh Emese azt is megjegyezte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok alatt „a közösséget teremtő érték és értéket teremtő közösség” mutatkozott meg.

Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője egy Mátyás királyról szóló meséből idézte a falu bölcsét, aki azt mondta, hogy ott van a világ közepe, ahol a király van és mi is vagyunk. Úgy vélte: a Mátyás szoborcsoport és a Kolozsvár főterét megtöltő tömeg most is a világ közepét jelöli.

Ezt követően csepegő esőben kezdődött el a Száztagú cigányzenekar koncertje. A Kolozsvári Magyar Napok keretében nyolc nap alatt 630 rendezvényt tartottak. Az eseményt a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális rendezvényének nevezték a szervezők.