Egyházasrádócon, Nemesrempehollóson és Egyházashollóson például Kultúrmorzsák címmel tesznek közzé a települések közösségi oldalain videósorozatot, amelynek szereplői jól ismert helyi emberek.

Hirdetés

Rumban Rumi Rajki István szobrászművész szobrait helyezik ki a művelődési ház ablakaiba, Kenézben és Pecölben két buszmegállót alakítanak át „kultmegállóvá”, ahol például az iskolába járó gyerekeknek olvasnak fel kortárs verseket és Örkény-egyperceseket.

Répcelakon megzenésített versek szólnak majd a művelődési ház elé kitett hangszórókból, és verseket tartalmazó lapokat csipeszelnek oszlopok között kihúzott ruhaszárító kötélre.

Vassurányban egy vitrint helyeznek ki, amelybe könyveket lehet elhelyezni és akár ingyenesen elvinni belőlük.

Korábban írtuk

A járványidőszak ellenére a kis falvakban régen tapasztalt kulturális pezsgés azért kezdődhetett el, mert decemberben elsején a Nemzeti Művelődési Intézet foglalkoztatási és kulturális programjának keretében százhuszonkét szervező kezdte meg munkáját, akiknek feladata éppen a kistelepülések kulturális életének felélesztése.

Szombathelyen a járványhelyzet miatt idén elmarad a szokásos kultúra napi díjátadó gála, az elismeréseket szűk körben a városházán adják át a kultúra területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott díjazottaknak – közölte az MTI-vel Kéner Balázs, az önkormányzat kommunikációs vezetője.

Elmondta, az ünnepségen levetítik a magyar kultúra napjára készített videót, melyben a Himnuszt harminckét, Szombathely kulturális életében aktívan részt vevő közéleti szereplő szavalja el, köztük Jordán Tamás, a Weöres Színház jelenlegi és egyben távozó, valamint Szabó Tibor, a színház új igazgatója.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepelik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.