Bartók és a jazz egymásra ható kapcsolatáról

Feljegyzések szerint Bartók 1925-ben találkozott először a jazzel. Méghozzá élőben! Egy amerikai, feketékből álló zenekar, a Chocolate Kiddies szerepelt ekkor Budapesten és Bartók meghallgatta egyik koncertjüket. Ettől kezdve érdeklődni kezdett a műfaj iránt, mint olyan komponista, aki hitt a tiszta forrás, a népzene erejében. A jazzt is sajátos, modern népzenének, afroamerikai népzenének tekintette. Ez az érem egyik oldala. A másik pedig az a rendkívül erős hatás, amit Bartók munkássága és alkotói filozófiája gyakorolt a modern jazz muzsikusaira, sőt magára az egész műfajra. A jazz világában a magyarok egy folyamat elindítói és alapkövei, és ezt mindenütt tudják rólunk, csak mi nem.

Bartókot egyáltalán nem ragadta el a jazz varázsa, legalábbis úgy és annyira nem, ahogy ez több zeneszerzővel is megtörtént. Elegendő Igor Sztravinszkijra utalni, aki több kompozíciójába, így például az Ebony Concertóba is beemelte a jazz ritmikai elemeit, sőt kifejezetten jazzes hangzásokkal, fordulatokkal is kísérletezett. Retkes Attila Bartók és a jazz című tanulmánya szerint Bartók elég ellentmondásosan ítélte meg a műfajt. 1926-ban a Kassai Naplónak adott nyilatkozatában például azt mondta, a jazz nagyon érdekes zene, de banális a harmonizálása. És utalt arra is, hogy van nekünk szép parasztzenénk, semmi okunk sincs tehát arra, hogy a jazz karjaiba vessük magunkat. Nem sokkal később, 1932-ben viszont már úgy látta, hogy a jazz bekerülhet a parasztzene nagy rendszerébe.

Nyilván azért változott Bartók véleménye, mert az évek múlásával egyre több jazzelőadást látott a nagyvilágban. 1928-ban például ellátogatott Chicagóba, amely az akkori jazzélet centrumának számított. Megint csak Retkes Attila tanulmányából tudjuk, Bartókot itt meglepte, hogy az általa látott jazzegyüttesek már kottából játszottak, de ennek ellenére is sokat rögtönöztek. Bár több kutató is állítja, Bartókot csak igen felszínesen érdekelte a jazz, valójában a zeneszerző az 1930-as évek végére odáig jutott, hogy a jazzen belül is meg tudta különböztetni a talmit a tartalmastól. Ami nem is volt olyan könnyű, hiszen ezekben az években veszélyesen elüzletiesedett a műfaj, csak nagyon kevés muzsikus ragaszkodott az igazi gyökereihez. 1941-re zeneszerzőnk már odáig jutott, hogy gyűjtötte a jazzlemezeket. Nem sokkal előbb hozta össze egyébként Bartókot és a kor híres jazzklarinétosát, Benny Goodmant egy magyar hegedűművész, Szigeti József. A találkozás hatására komponálta meg Bartók 1938-ban Kontrasztok című művét, amelyet így, hármasban adtak elő. S bár a mű a swing királyának tartott Goodman hatására született, kevés benne a jazzes elem.

Ami azt illeti, Bartók Béla művei közül talán az 1926-ban komponált 1. zongoraverseny mutatja a legtöbb jazzes hatást, mert sok ütős hangszer szerepel benne, s ezeknek a hangszereknek igen fontos szerep jut a darabban. Nincsenek a műben tipikus jazzelemek, mint például több Sztravinszkij-kompozícióban. Itt csupán annyi történhetett, hogy a jazz ritmikája maga a ritmus, méghozzá az erőteljes ritmus felé fordította Bartók érdeklődését.

Ám Bartók Béla inkább hatott a jazzre, mint fordítva. Simon Géza Gábor kutató szerint nem lenne modern jazz Bartók Béla hatása nélkül. S való igaz, a modern jazz legnagyobb zenészeinek pályafutásában igen fontos szerepet játszott Bartók munkássága. Először is a modern jazz-zongorázás egyik legnagyobb úttörőjét, Lennie Tristanót kell itt megemlíteni, akinek a játékában Bach mellett főként Bartók hatása érződött. Ott volt aztán az Stan Kenton is az 1950-es évek elején, aki megújította a nagyzenekari jazzt, közelebb hozta a klasszikus és a kortárs zenéhez, s muzsikájában többek között Bartók örökségére támaszkodott. John Coltrane amerikai szaxofonos – akit a jazz talán legnagyobb zsenijének tartanak – pedig úgy nyilatkozott 1960 táján a Down Beat című szaklapnak, hogy Bartók Béla vonósnégyesein nőtt föl, zenei értelemben.

Ritmus, sajátos dallamvilág, különös harmóniák. De mindenekelőtt filozófia! A források, egy végletekig letisztult, mesterkéletlen ideál keresése. Ez ragadta meg a kor jazzmuzsikusait Bartókban.

Egyes szakemberek igen sok bartóki hatást vélnek felfedezni Dave Brubeck muzsikájában is, a jazz-zongorista egészen új ritmikai, sőt harmóniai megoldásokkal kísérletezett pályája során, s ezekből több is Bartók örökségére utal. Két másik, nagyon híres amerikai zongorista, Chick Corea és Herbie Hancock viszont nemcsak utal Bartókra, hanem közös, kétzongorás koncertjeiken el is játszották egy-egy darabját. 1978-as Los Angeles-i fellépésükön például Ostinato címen adtak elő egy négykezes kompozíciót Bartók híres Mikrokosmosából. A koncertről lemezfelvétel is készült. Chick Corea egyébként Gary Burton vibrafonossal alkotott duójában is játszott Bartók-darabokat. Sőt, egyik legjobban sikerült lemezfelvétele, az 1981-es The Quartets rögzítése előtt ő is Bartók vonósnégyeseit tanulmányozta – írja Jazzvilág című könyvében Gonda János. Azon pedig már csodálkozni sem lehet, hogy a jazz napjainkban leghíresebb zongoristája, az amerikai Keith Jarrett sok-sok felvételén, de különösen a szóló lemezein vissza-visszatérően utal Bartókra. Az édesanyja ugyanis magyar, a Jarrett családban Bartók és Kodály afféle zenei alapnyelv, pontosabban „anyanyelv” lehetett.

Simon Géza Gábor Magyar Jazzdiszkográfia 1905-2000 című, igencsak vaskos kötetében külön fejezetet szentelt Bartók Bélának. Itt azokról az előadókról olvashatunk, akik valamilyen Bartók-kompozíciót játszottak lemezeiken vagy Bartók Béla emlékének ajánlották egy-egy felvételüket. Igen hosszú a lista, amelyből kiderül egyébként, hogy egyes muzsikusok, így például Richard Beirach amerikai zongorista nemcsak egy-egy felvételt, de egy egész lemezt ajánlott a magyar zeneszerzőnek Round about Bartók címmel. A hosszú névsorban az említetteken kívül többek között olyan zenészek szerepelnek még, mint James Newton amerikai fuvolista, Bob Berg szintén amerikai szaxofonos, vagy az ugyancsak amerikai, klasszikus zenét is játszó Nigel Kennedy hegedűs és a román származású, de Amerikában élő Burton Green zongorista… És akkor azok a muzsikusok, akik egyetlen számot sem ajánlottak ugyan Bartóknak, de játékukra igen erősen hatottak a magyar zeneszerző kompozíciói – mint például John Coltrane, Dave Brubeck vagy Keith Jarrett – nem is kerültek Simon Géza Gábor listájára…

A hazai jazzmuzsikusok esetében természetesen nem olyan nagy szenzáció, hogy Bartók Béla örökségére támaszkodtak. Nekik zenei anyanyelvük Bartók és Kodály öröksége, nálunk inkább az számít ma is különösnek, ha valaki erőnek erejével el akar távolodni ettől.

Vannak azonban olyanok, akik nemcsak támaszkodnak Bartók örökségére, de egyenesen követik őt. Ilyen például a zongorista Szabados György, a szaxofonos Dresch Mihály, Grencsó István, Tűzkő Csaba, a Dél-Alföldi Szaxofon Zenekar, a gitáros Szabó Sándor, és sokan mások… Szabadosnak például minden lemeze igen erős bartóki hatásokat mutat, közülük Az esküvő című album világszenzáció lett. Olyannyira, hogy a pártállami rendszer nem is engedte újranyomatni, csak most jelent meg végre a Hungaroton Kiadó Hungarian Jazz History sorozatában.

A felsorolt zenészek egyébként nemcsak konkrét zenei elemeket vettek, s vesznek át Bartóktól, hanem azt az irányultságot, azt az alkotói filozófiát is, amivel Bartók az ősi magyar népzenei kincs, valamint a Kárpát-medencében élő népek zenéje felé fordult. Ezek a muzsikusok azt a tiszta vizű zenei őstengert keresik, amiről oly sokat nyilatkozott már Szabados György, s azt az egyetemes méltóságot szeretnék megvalósítani, ami az amerikai író-esztéta-szaxofonos Archie Shepp szerint a legmagasabb rendű ideál.

Éppen Szabados György vesszőparipája az, hogy a Nyugat kulturálisan kiüresedett, s csak a Kelet termékenyítheti meg újra. Simon Géza Gábor kutató szerint tény az is, hogy a jazzben napjainkra elhalványodott, sőt alá is bukott az amerikai stílus napkorongja. Simon Géza Gábor számításai és statisztikái szerint az arányokat tekintve Nyugat-Európában tízszer, Kelet-Európában pedig százszor többen hallgatnak jazzt, mint az Egyesült Államokban. És az is tény, tette hozzá Simon Géza Gábor, hogy minden nép saját, mondhatni nemzeti jazzkultúrát alakított ki. Ma ez a fejlődési folyamat jellemzi a műfajt, s ebben igen nagy szerepe volt Bartók Bélának, aki oly sok jazzmuzsikussal értette meg indirekt módon is, hogy csak akkor tud előrelépni, akkor tud hiteles lenni, ha a tiszta ősforrások felé fordul. Ezt nagyon sok amerikai fekete zenész is elfogadta, s muzsikájában kifejezetten és direkt módon Afrika gazdag hagyományrendszere felé fordult.

Ám a magyarok nem csak Bartókon keresztül játszottak fontos szerepet a jazzen belül lezajlott revolúcióban. Helyzetünket jól példázza, hogy a néhány éve indult angol November Music nevű kiadó első négy jazzlemezéből három magyar volt. Egy tehetséges hazai szaxofonosnak pedig, aki azzal keresett munkát nemrég Párizsban, hogy képes a nagy amerikai szaxofonosok stílusában muzsikálni, azt mondták: Az baj, játsszál inkább magyarul!

Nos, Simon Géza Gábor úgy véli, új zene van kialakulóban, olyan, amely a kortárs zene és a jazz szintéziséből születik. Ennek előfutára éppen Szabados György, de az Új Dimenzió nevű magyar kvartett – nemrég kiadott CD-jüknek a Hommage á Bartók címet adták – pedig már kifejezetten ezt az irányt képviseli. Simon Géza Gábor szerint tehát valaminek megint csak elindítói és alapkövei vagyunk a világban, és ezt mindenütt tudják rólunk, csak itthon titkoljuk, érthetetlen módon. Mint ahogy annak sem tudni az okát, miért tiltotta be annak idején a pártállami rendszer a debreceni progresszívrock-együttes, a Panta Rhei Bartók-feldolgozásokból álló lemezét. S miért nem engedte meg Bartók örököse, hogy Török Ádám fuvolista, a Mini nevű rockegyüttes vezetője, valamint Papp Gyula rockorgonista Bartók-lemezt készíthessen. Fiatalok széles tömegekhez vitték volna közelebb a komponista szerzeményeit és egész munkásságát. De még így is a magyar rocktörténet egyik legmegkapóbb és legszebb darabja lett az tizenegy perces szám, amit a Mini 25 év rock című lemezén hallhatunk, s ami az Éjféli találkozás Béla bácsival címet kapta.

Sinkovics Ferenc