Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása.

Hirdetés
Fotó: MTI/Balogh Zoltán (archív, illusztráció)

Idén a koronavírus-járvány miatt a költészet napjának rendezvényeit az online térben tartják. Így például a Magyar Napló Kiadó József Attila életművével foglalkozó Irodalmi Magazinját teszi elérhetővé a magyar költészet napján, az Örkény Színház versmondó akciót indít, a Martonvásári Színjátszók Közössége pedig versvideókkal készül. Új online tartalmakkal várja a közönséget a budapesti Ludwig Múzeum, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Pinceszínház is. A Magyar Versmondók Egyesülete Egész napos online programot hirdetett meg, április 11-én mintegy száz külföldön élő magyar mond majd verset a Facebookon. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK) két magyar verset, egy kortárs és egy klasszikus művet dolgoz fel minivideók bemutatásával. A Pécsi Nemzeti Színház színészei felmondanak egy-egy verset otthonaikban és ezekből a nézők egy sorozatot láthatnak a teátrum oldalán.

A költészet napja emlékezetes eseményeként 2010-ben Miskolc-Lillafüreden 760, főként középiskolás diák egyszerre szavalta el József Attila Óda című versét, 2012-ben Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész vezetésével Sárváron mintegy nyolcszáz diák mondta el egyszerre Nagy László Ki viszi át a szerelmet? című versét. 2013-ban versmondási rekordot döntöttek Nyíregyházán, csaknem kétezren adták elő egyszerre Váci Mihály Én szőke városom című versét. 2019-ben világrekord született, amikor Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke 24 órán keresztül adta elő magyar szerzők szépirodalmi műveit a budapesti Fészek Művészklubban. Az „Ugorj be egy versre!” 24 órája alatt több mint 650 vers hangzott el, az előadás József Attila-művel kezdődött és Ady-verssel zárult.

Idén tizenkilencedik alkalommal jelent meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában Az év versei antológia, amely mintegy negyven magyarországi és határon túli magyar folyóirat közlése alapján az elmúlt év legjobb verseiből nyújt sokoldalú válogatást. A kötetben ezúttal 93 költő szerepel, a legidősebb a közelmúltban elhunyt Tornai József, a legidősebb élő költő az idén 89 éves Czigány György, a legfiatalabb pedig a 19 éves Nagy Lea. A már hagyománnyá vált kötetet bemutató Versmaratont, valamint a Versünnep fesztivál döntőjét idén a rendkívüli helyzet miatt egyelőre elhalasztották. Utóbbit 2019-ben a Nemzeti Összetartozás Évének jegyében hirdették meg kiemelt figyelmet szentelve 80 éve született Tolnai Ottó és Domonkos István vajdasági költő alkotásainak.