A legsúlyosabb dolog a világon
Véssey Miklós: A semmi súlya – Harmat Kiadó, 2025A stílusteremtő Örkény István óta tudjuk, hogy a jó egyperces novella kevés szóval mond sokat, vagyis rövidsége ellenére is teljes értékű irodalmi mű. Annak ellenére, hogy nem bonyolítja hosszú oldalakon a cselekményt, megvan benne a mélység és a fordulat, így a végén mindig gondolkodásra késztet. Vagyis az olvasó nem lehet passzív befogadó, részt kell vennie az alkotásban, mi több, dolgoznia kell az írásokkal, Örkény hasonlatával élve éppúgy, mint egy matematikai egyenlettel. Dolgunk van tehát Véssey Miklós legújabb, A semmi súlya című novelláskötetével is, amely a személyes hangulatú írásait tartalmazó Apa kezdődik után nagyrészt fikciós, ugyanakkor a saját hitélményein alapuló történeteket tartalmaz. Ezeket a történeteket mintegy előhangként mindig egy-egy bibliai idézet vezeti be, amelyek nemcsak az értelmezésben vannak segítségünkre, de észrevétlenül bekúsznak gondolataink közé, alakítani kezdik mindennapjainkat, hogy végül aztán ráébredjünk, „a semmi elvileg könnyű. Az a semmi, amit belül érzünk, mégis a legsúlyosabb dolog a világon.”.