Hirdetés

Hazánk két vezető nagyzenekarának egyike már számos alkalommal mutatott be olyan zeneműveket koncerteken, majd lemezre rögzítve is, amelyeknek szerzője zenekari tag volt. Ezúttal is ez történt: a Coltrane-iskola autentikus magyar képviselője, a tenorszaxofonos Ávéd János kompozícióiból nyújtanak át egy csokorra valót. A mélyen vallásos zeneszerző a neves református lelkipásztor-író, a néhai Cseri Kálmán idézetét választotta a lemezborítóra, ebből adódott az album címe is. (A lélek gyümölcse ugyanis a Szentlélekre utal.) A vendégművészekkel együtt húsztagú big band Fekete-Kovács Kornél vezetésével világszínvonalú előadásban mutatja be a tizennégy Ávéd-opuszt, amelyeknek címe nem igényel magyarázatot: Béke, Szeretet, Öröm, Türelem, Mértékletesség, Jóság, Hit. Mindez kortárs modern mainstream jazzben elbeszélve, amelyben a klasszikus és egyházzenei hatások éppúgy érvényesülnek, mint a fúziós jazz vagy a népzene befolyása. Szeretetteli, lélekemelő muzsika, különleges zenei élmény, amely mind a zenekar, mind pedig Ávéd János pályájának kiemelkedő állomása.