Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

Csontváry művészetének egyediségét jól illusztrálja az anekdota, miszerint évtizedekkel halála után egy Párizsban rendezett kiállításon Pablo Picasso a festmények előtt állva a géniuszok szerénytelenségével jelentette ki: „Nem tudtam, hogy századunkban rajtam kívül más festő is alkotott.”

A kisszebeni születésű Csontváry Kosztka Tivadar 1875-ben kapta meg gyógyszerészoklevelét. 1880-ban, egy langyos októberi délutánon az iglói patika küszöbén ülve égi szózatot hallott, amely azt ígérte, ő lesz a világ legnagyobb nap­útfestője, és mikor a markát kinyitotta, egy cédrusfa magját pillantotta meg benne. Ettől kezdve tudatosan készült a művészpályára. Ma azt mondanánk, megvalósította az álmait, ám ennek a fordítottja igaz: önmagát rendelte művészete alá.

A napút kifejezést az akkoriban divatos plein air szinonimájaként alkotta, a fény és a levegő együttes megjelenését kutatva a színskála teljes spektrumát, a napút színeit festette meg vásznain. Témáival a teremtett világot legtalálóbban megfogalmazó, nagy motívumot kereste, bejárta a Mediterráneumot, többek közt Olaszországot, Palesztinát, Egyiptomot, Libanont és Szíriát. Misztikus, expresszionista, szürrealista vagy csak egyszerűen varázsló: egyik szó sem illik rá önmagában, hiszen Csontváry menthetetlenül vagy éppen kiválasztottként iskolán kívüli, besorolhatatlan zseni volt – és magányos, mint cédrusa.

Festészete életében nem aratott sikert. Utolsó éveit a Bartók Béla úti Hadik-ház tetőtéri műteremlakásában töltötte; nem véletlen, hogy innen indul városi barangolásunk is, amelynek során Csontváry élete, művei Budapesttel való különleges érintkezésének pontjait jártuk végig.

Életre szóló találkozás

A Svarcz Jenő építész tervei alapján, Pálócz Ignác orvos megbízásából épült impozáns épület 1911-ben készült el. Alsó traktusában nyílt a híres Hadik kávéház, amely később, a húszas években élte virágkorát a nyugatos asztaltársasággal, Karinthyval, Kosztolányival és a többiekkel. A tízes évek végén azonban még viszonylag ismeretlen hely volt: Csontváry a bérház legfelső traktusában élt, és itt, a földszinten üzemelő kávéházban vert tanyát, miután egy balul sikerült tréfán megsértődött, és átszokott ide az Andrássy úti Japánból. A Hadik azonban nemcsak az irodalmi celebritások miatt lehet érdekes, hanem a véletlenek azon különös összjátéka okán is, ami Csontváry halála után, 1919-ben esett meg:

– Gerlóczy Gedeon építész a Budapesti Műszaki Egyetemmel szemközti bérházban dolgozott Hültl Dezső irodájában. Egy alkalommal gyalog indult a Móricz Zsigmond körtér felé, amikor meglátta, hogy a Hadik-ház egyik műteremlakása kiadó, így felsétált körülnézni. Miközben a termeket nézegette, véletlenül belebotlott egy vászontekercsbe. Kicsavarta, és minden bizonnyal földbe gyökerezett a lába a látványtól, ugyanis a Magányos cédrus bontakozott ki a szeme előtt. Ekkor döntött a Csontváry-hagyaték megvásárlása mellett – meséli a Hadik kapualjában Szántó Mária idegenvezető, budapesti tematikus séták szervezője. Hozzáteszi, Csontváry 1919 júniusában halt meg, műveit rokonai kezdték árulni. Gerlóczy a nagyapjától rászállt örökségét, több ezer svájci frankot költött a teljes életmű megvételére. Az építész mindvégig biztos volt a dolgában: azonnal meglátta a festő műveiben az egyediséget.

Nem őrült, különc

Séta közben szó esik Csontváry különleges egyéniségéről is. Nem volt őrült, csupán végletesen különc, emellett aszketikus életmódja és profetikus megnyilvánulásai a művészek között is kívülállóvá tették. Állítólagos őrültségéről első alkalommal a róla monográfiát közlő Lehel Ferenc írt, innen terjedt aztán el a köztudatban. Talán annyi igaz belőle, hogy Csontváry is a társadalom peremén élt, hasonlóan festőtársához, Gulácsy Lajoshoz, aki azonban valóban pszichés zavaroktól szenvedett.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

–  Különleges életútja is inkább csak a különcségét igazolja. Negyvenéves korában kezdett élethivatásként a festéssel foglalkozni, tíz éven át készítette elő ennek anyagi bázisát. Gácsi gyógyszertárát adta bérbe, majd annak bevételéből járta a világot – magyarázza Szántó Mária, miközben útnak indulunk felderíteni a Csontváry-festmények XX. századi kalandos életét.

A Műegyetem előtt kiderül, itt is állított ki a művész, bár ezen akciói jórészt visszhang nélkül maradtak. És még egy kapcsolódó helyszín: az épülettel szemben dolgozott a már említett Gerlóczy Gedeon, a Csontváry-életmű meg­mentője.

Innen busszal jutunk el a Ferenciek terére, ahol a tornyocskákkal díszített eklektikus, négyemeletes egykori Királyi bérpalota áll, itt vett ki lakást a Gerlóczy család. A Ferenciek terén található Alcantarai Szent Péter-templom előtt különös kérdést tesz fel sétavezetőnk: vajon szent volt-e Csontváry? A válasz persze nemleges, ám egy szenthez mégiscsak van köze a magyar piktornak. A krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika altemplomában az egyik kápolna falán látható mozaikokat Puskás László kárpátaljai görögkatolikus művész készítette, aki megfestette Kosztka Szent Szaniszlót is: a négyszázötven évvel ezelőtt elhunyt jezsuita novíciust a fiatalok védőszentjeként tisztelik Lengyelországban. Mivel Csontváry úgy tartotta, Szaniszló távoli őse volt, Puskás az ő vonásait adta a szentnek.

A Ferenciek teréről pedig már csak egy ugrás a régi vármegyeháza: 1921-ben a Lehel Ferenc által írt Csontváry-kötet számára itt fotózták a Weinwurm cég munkatársai Csontváry hatalmas vásznait. Ez igen nagy esemény volt szakmai berkekben, kortárs művészek és művészettörténészek vették szemügyre közelről az alkotásokat, köztük Vaszary János, Fényes Adolf, Sassy Attila. Vaszary kiváló érzékkel rögtön tudta: Csontváry az a magyar festő, aki európai vonatkozásban is megelőzte korát.

Mindezek ellenére Csontváry műveinek utóélete is meglehetősen zaklatottan alakult.

–  Gerlóczy a II. világháború ideje alatt a Párisi és a Városház utca sarkán álló épület pincéjébe rejtette el a kis méretű képeket, míg a monumentális vásznakat a Szépművészeti Múzeum alagsorában őrizték. A háború után a Magyar Képzőművészeti Főiskolán katedrát kapó Gerlóczy és diákjai a vállukon cipelték végig a festményeket a múzeumtól a tan­intézményig, majd a tanári szobában és a dísztermében függesztették ki őket. Bernáth Aurél festő állítólag nem szívelte a látványukat, számtalanszor panaszkodott, mennyire szenved e „monumentális dilettantizmustól”.

Színes világ

A II. világháború után a festmények híre eljutott külföldre, Párizsban ki is állították őket a Nemzeti Modern Művészeti Múzeumban, állítólag itt hangzott el Picasso fent idézett kijelentése.

– Nem sokkal ezután nyoma veszett a képeknek, nyolc éven át nem hallott felőlük a tulajdonosuk sem. 1957-ben bukkantak elő újra, a Szépművészeti pincéjében találták meg őket egy ládában, meglehetősen viharvert állapotban. A kommunista kultúrpolitika elhárította magától a felelősséget, ezek után nem csoda, hogy Gerlóczy a Galamb utcai lakásán őrizte a műveket haláláig, 1975-ig. Szinte szimbolikus, hogy éppen a Magányos cédrus alatt halt meg, az alatt a kép alatt, aminek láttán eldöntötte: megvásárolja a gyűjteményt.

A közelben lévő Piarista palota Hültl Dezső tervei alapján készült, aki maga is, csakúgy mint Csontváry, piarista diák volt. Innen a Váci utca felé sétálunk, itt a korabeli kulturális életről, elsősorban a kortársakról mesél Szántó Mária. Szinte megelevenedik a század első évtizedeinek forgataga, a műtermek, kávéházak színes világa, ahol Budapest különcei, érdekes figurái gyűltek össze, hogy művészetről, politikáról és társasági pletykákról csevegjenek.

A Váci utcában működött a Rippl-Rónai József alapította akadémia, ahol olyan művészek tanítottak, mint Vaszary János, Kernstok Károly. A Régiposta és a Váci utca sarkán álló Balla-bérházban nyitotta meg kapuit 1783-ban Pest első modern kávéháza, a Magyar Korona is, erre ma már csupán egy felirat emlékeztet. Törzs­vendége volt Mednyánszky László festő, Csontváry távoli rokona. Innen kisföldalattival megyünk tovább az Operához, majd sétára indulunk az Andrássy úton. A hajdani Japán kávézó előtt az egykori népes művésztársaságot idézzük meg, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Ernst Lajos és Lechner Ödön is előszeretettel fordult meg itt, csakúgy mint a fia­tal József Attila és Rejtő Jenő. S ha már Ernst Lajos: ma a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ működik az egykori műgyűjtő magánmúzeumában, ahol Csontváry első gyűjteményes kiállítása nyílt meg az 1930-as években. Az első azok sorában, amelyek aztán szélesebb körben ismertté tették a művész nevét.

Csontváry 100
Október végéig tartó előadás- és beszélgetéssorozatot szervez a Csontváry Emlékműterem és Műhely Kulturális Egyesület a száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar tiszteletére. Az eseményhez a Hadik Kávéház/Szatyor Bárban előadás-sorozat kapcsolódik, amelynek programjai között legközelebb július 8-án Czakó Ferenc Új felfedezések Csontváry kései rajzain című alkalomra kerül sor, július 15-én pedig W. Barna Erika kézíráskutató elemzi a festőművész személyiségét.