Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Hirdetés

Hornung Ágnes minderről a Rákóczi Szövetség és a székesfehérvári Vörösmarty Színház Kárpát-medencei színjátszó táborában beszélt. A tábor résztvevői hagyományosan közreműködnek az augusztus 20. alkalmából rendezett székesfehérvári koronázási szertartásjátékon.

Ebben a városban – folytatta -, ahol a hagyomány és a történelem megelevenedik szinte minden kőkockában, a tábor résztvevői a kultúrát hozzák el részvételükkel a hagyományos szertartásjátékban. Hagyomány, megőrzés és továbbadás jellemzi a tábort – fogalmazott. A hagyomány mindaz, amit a város jelent a magyar történelemben, a megőrzés maga a színjátszó tábor és a koronázási szertartásjáték, a továbbadás pedig az, hogy mindannyian hazavisszük és továbbadjuk ezt az élményt – fűzte hozzá az államtitkár.

Cser-Palkovics András, a város polgármestere elmondta, hogy a tábort a Rákóczi Szövetség, a Vörösmarty Színház és Székesfehérvár önkormányzata ötödször rendezi meg augusztus 7. és 21. között. Hozzátette: nagyon hálásak a kormánynak, mivel mindig segíti a program létrejöttét, és az idei koronázási szertartásjátékok teljes költségét átvállalta. A rendezvény nemcsak a város, hanem az egész magyarság kulturális öröksége – hangsúlyozta a polgármester.

Az idei, tizedik koronázási szertartásjáték III. András élettörténetét mutatja be Az utolsó aranyágacska címmel.

Korábban írtuk

A táborozó diákokat köszöntötte Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke is.