Hirdetés

Szabó Dezső az alapötletet talán Mikszáth Új Zrínyiászából csente el, de történelmi nagyurak helyett a Makucska nevű zalai falu halottai támadnak fel a harmincas évek Magyarországán. Ennek pedig nem örülnek rokonaik, ismerőseik, és a politikusok berezelnek, hogy vajon kire szavaznak majd a halottak. Nem csoda, hogy lóhalálában kialakul az össznemzeti konszenzus arról, hogy nincs magyar feltámadás, a magyar jog ismer halottat meg haldoklót, de nem ismer feltámadottat, tehát az isteni beavatkozás érvénytelen, a parasztokat vissza kell döngölni a földbe. Magyarán a magyar feltámadás legnagyobb ellenségei maguk a magyarok, pláné a honmentőként tetszelgő politikusaik. A helyzetkomikum kiaknázására termett novella a mindenkori magyar politika általános bírálatává vált – nota bene, még a szo­cia­lizmusban is megtűrték, mert a Horthy-kor „népellenes” politikájának a kritikáját olvasták ki belőle, s ez igazán perverz olvasat, hiszen a kommunisták számolták fel végérvényesen a parasztságot. A Feltámadás Makucskán tehát lerántja a leplet arról a politikáról, amely állandóan nemzetre (vagy dolgozó népre) hivatkozva viszi sírba a nemzetet (vagy dolgozó népet), meg a kicsinyes önérdekek hálózatáról, amely elveti a feltámadás reményét. És mindezt akkoriban írta, amikor a tanulók a „Hiszek Magyarország feltámadásában” végű imával kezdték a napot… A magyar gondolkodásban Szabó Dezső elsőként tekintett a magyar parasztságra mint ama rétegre, mely az egész nemzet megújítására hivatott, esszéiben kifejtette, hogy csak a parasztság felemelésével lehet egy nemzeti érzelmű, magyar identitású középréteget létrehozni, és ez a politika igazi feladata: „A parasztba építem be magam, mint egy bevehetetlen várba. Mert a parasztban van a magyarság, az egyetlen menedék, az egyetlen jövő. Az arisztokrácia és ez a középosztály akár ma jobblétre szenderülhetne. Akkor kezdhetnénk mindent alulról” – írta már Az elsodort faluban, 1919-ben.

Ám a Feltámadás Makucskán újszínházi előadásának alkotói azzal szembesültek, hogy önmagában nem lehet színre vinni a novellát, ahhoz túl rövid. Ezért Fazekas István drámaíró írt hozzá egy első felvonást, amely egyfajta dekadens, huszadik század eleji (vagy kortárs) társadalmi tabló. Erre szükség volt, mert így megismerhetjük a novella szereplőinek a történetét, hogy jobban megértsük későbbi konfliktusaikat, amikor már feltámadottként térnek vissza az élők közé. Ám hogy ne legyen amolyan posztmodernkedő, a szerző beleírja a saját fájdalmát más művébe típusú darab (például hogy nem szerette az apja, vagy túl korán megdöglött kedvenc kanárija), Fazekas Szabó Dezső világegyetemének szereplőivel népesítette be az első részt. Az elsodort faluból életre keltette Farkas Miklós Ady-alteregót és másokat, de vannak pusztán fiktív szereplők is, például Farkas ősellensége, Kupeczky báró országgyűlési képviselő vagy a Halál. Kupeczky és Farkas párharca lesz a cselekmény fő mozgatórugója, hisz Farkas „tényfeltáró riportot” készít Kupeczky üzelmeiről. Tehát a dráma konzervatív, abban az értelemben, hogy a kiegészítéseiben igyekszik Szabó Dezső-i lenni, ám színrevitelében olykor meglepően korszerű – igaz, etnomulatós vagy indusztriá­lis–goth zene nem hangzik fel a színpadon, csak népdalok, ami igazán kár, hisz egy kis kísérletező bátorság nem ártana a darabnak.

Fazekas koncepciójának sikerét bizonyítja a megszemélyesített Halál karaktere (Viczián Ottó pazar játékával), aki a darab nagy összekötője lesz: mindenhol jelen van, minden lében kanál, korrumpál, hiteget, kiszolgál, mert úgyis ő nevet a végén. Pláne, hogy úgy ábrázolták, mintha egy berlini gothmuriból szökött volna ide a színpadra. A díszlet és a színpadi hangulat pedig szintén egyfajta ködös, goth falusi hangulatot teremt, melyben furcsa kontrasztként mozognak a kissé karikatúraszerű, olykor eredeti magyar falusi szereplők (köztük egyik legjobb Boris, a fehérmájú parasztlány, Orosz Csengének ez hálás szerep). Nagy Viktor rendező remekül megkomponált jelenetei közül az egyik csúcspont a parlamenti vita, amikor is minden párt – széljobbtól a szélbalig – bőszen egyetért abban, hogy nincs magyar feltámadás, a makucskai halottakat vissza kell kergetni a sírba, és még ennek is a csimborasszója, amikor a képviselők a végén egyszerre kezdik el énekelni az Internacionálét meg a Kossuth-nótát. A nemzeti kétség felemelő hangzavara ez!

A Feltámadás Makucskán-t látni kell, mert sokat elárul az emberi kicsinyességről, a politikai manipulációról és a korrupció trükkjeinek százairól. Ám a korrupcióbíráló kiszólások, az egyes szereplőkben felfedezhető kortárs politikusok (Jakab Pétert még parizer nélkül is fel lehet ismerni, de Gyurcsány Ferencre hajazó szereplőt is látni) megteremtik annak a lehetőségét, hogy végre egy nem szájbarágós, jobboldali rendszer iránt kritikus színházi kultúra alakuljon ki. Hogy kikkel szemben? Hát azokkal, akik önérdekük miatt nem érdekeltek a magyar feltámadásban. Ősztől ismét műsorra tűzik, érdemes várni az új évadot.

Korábban írtuk