Szervesen fejlődik a göteborgi death metal egyik stílusalapítója, a Dark Tranquillity zenéje. Az eleinte inkább csak színező szerepet betöltő billentyűs hangszerek mára teljes értékű komponensei lettek a csapat muzsikájának, a frontember Mikael Stanne pedig a műfajra jellemző rideg, torokból jövő hörgő éneklés mellett lemezről lemezre többet használja tiszta, érzelemgazdag, Depeche Mode-os hangulatokat idéző tenorját. Nincs ez másként a tizenharmadik stúdióalbumán sem. A szívből, érzéssel komponált, szövegvilágában az itt és most, a jelen idő értelmezési lehetőségeihez filozofikusan közelítő dalgyűjtemény ismét igazolja, hogy a Dark Tranquillity mestere a hangulatteremtésnek. Az ősz végi, téli hideg, ködös, szürke melankólia tökéletes kísérője ez a muzsika. Atmoszféráját erősíti a színgazdagsága ellenére is nyugtalanító hatású albumborító, ami olyan, mintha Csontváry futurisztikus fantasyképregénye volna, és amin a Rush együttes egyik dalából vett idézettel tisztelegnek a tavaly elhunyt legendás progresszívrock-dobos, Neil Peart előtt: „A jövő egy pillanat alatt tűnik el emlékeinkben.”
