Disszidálni. A szó a fiatalok számára talán már semmit sem jelent, a középkorúak pedig egyfajta nosztalgikus rácsodálkozással idézik vissza a rendszerváltozás előtti idők örök dilemmáját. Disszidálni, azaz vállalni az ezzel járó magányt és elidegenedést, vagy itthon maradni, és vállalni ugyanúgy az ezzel kapcsolatos magányt és elidegenedést? Vagyis, hol legyünk magányosak, itthon vagy külföldön? Mert bármelyik utat választja is az ember, a végeredmény ugyanaz: az önmagunkkal való folytonos küzdelem.


– A kiállítás a rendszerváltás előtti és utáni éveket öleli fel az életemből. Szubjektív és önéletrajzi szempontból válogatott jeleneteken elevenednek meg az emlékeim. Ezek szinte mind közös magyar emlékek: a VHS kazettákat elvámoló határőröktől kezdve az Aranykéz utcai robbantás terrorjáig. Disszidálni ma a fiataloknak annyit jelent, hogy elköltözni, munkát vállalni külföldön. Sorsfordító döntések ezek, és minden, ami ennyire kihat az egyén és a közösség életére, számomra művészeti szempontból izgalmas terület. Annyi minden történt velünk ’89 óta, és most alkalmasnak találtam a pillanatot, hogy megvizsgáljam ezek az események miként erősítik vagy gyengítik bennünk az általános komfortérzetet. A téma minden generációt érint, szüleinket és gyermekeinket egyaránt. Elmenni a nehezebb vagy hazajönni? Mit jelent ma a globális világban a fizikai lokáció, és ez mennyire része az identitásunknak? – osztja meg dilemmáit a közönséggel Weiler Péter legújabb, a Kincsem palotában nyílt kiállításán, ahol is négy teremben közel 40, vegyes technikájú olaj, akvarell, giclée, közlekedési táblák, readymade, beton, plexi, NFT munkát láthatnak az érdeklődők.


A menni vagy maradni Weiler értelmezésében egyaránt aktív és nagy energiával járó folyamat. Merthogy maradni nem a döntés hiánya, hanem folyamatos munka, alkalmazkodás és elfogadás eredménye. Az ezen való rágódás pedig mindent idézőjelbe tud tenni, állandó hiányérzetet idéz elő és bizonytalanságban tart. Mert mindig ott motoszkál a kérdés: a mi lett volna ha… A Kár lett volna disszidálni retrospektív tárlat tehát nem ad egyértelmű válaszokat, kizárólag a kétség és bizonyosság határán mozgó művészi folyamat lenyomata.


Weiler Péter 1974-ben született Pécsett, tanulmányait Amerikában az Art Institute of Philadelphia főiskolán végezte, ahonnan 1995-ben tért vissza Budapestre. Nosztalgiával, humorral és iróniával áthatott képeit a tárlatok mellett különleges performanszokon ismerhette meg a közönség. Elvis Budapesten kollekciója például a Hajtás Pajtás biciklifutárok hátizsákján lett népszerű, melyekből később egy kiadó képeslap, naptár és poszter kollekciót is megjelentetett. A Route ’71 című balatoni témájú sorozata a köveskáli buszterminálból átalakított galériájában mutatkozott be, míg a 15 legjobb magyar zenész és zenekar portréit összefoglaló Behind The Clouds képsorozatát a Kieselbach Galériával közösen szervezett jótékonysági aukción közel 10 millió forint értékben sikerült értékesíteni. Weiler Péter ezt az összeget a Bátor Tábor támogatására fordította.


A 2022. június 5-ig nyitva tartó Kár lett volna disszidálni tárlatnak nemcsak a képei, de a helyszíne is különleges. A jelenleg felújításra váró, aranysárga nejlonnnal burkolt Reáltanoda utcai épület egykor a híres csodaló, Kincsem gazdája, Ebeczki Blaskovich Ernő otthona volt. Az 1870-es évek végén épült egyemeletes, neoreneszánsz palotát az a Bukovics Gyula tervezte, aki a nemrég luxusszállodává átalakult turai Schlossberger kastélyról vált ismertté, de nevéhez fűződik a Kodály körönd egyik óriási tömbje, a Hubner-udvar is. Míg a tápiószentmártoni ménes tulajdonosa, Blaskovich a kiegyezés korának legismertebb gentlemanje volt, addig talán nála is nagyobb hírnévre tett szert Kincsem, akit csak „Hungarian wonder”-ként emlegettek, hiszen kancaként 1876 és 1879 között mind az 54 versenyét megnyerte. Mivel a palota építésekor már híres volt, így nem véletlen, hogy az udvarban márványetetős istállót is építettek neki. A Reáltanoda utca 12. alatti palota Blaskovich Ernő halála után gondos és kevésbé gondos tulajdonosok kezébe került, de a díszes ajtók és lépcsőház, az üvegablakok és a selyemtapéták egy része az elegáns szalonnal máig megmaradt. A Reáltanoda utcai palota Kincsem istállójával később az Úttörő Áruház raktára lett, az egykori kocsiszínből pedig lakásokat alakítottak ki.

Az épület teljes felújítása előtt talán most utoljára tekinthető meg a maga nyers valóságában, ahogy a korok és rendszerek lemarták díszítéseit, a falakról a festéket és a vakolatot.

Hirdetés
Korábban írtuk