Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Takács János
Hirdetés

„Bezzeg az én időmben!” – hagyja el sokszor a mi szánkat is a szüleinktől gyakran hallott, és éppen ezért nagyon utált mondat. De az idő megszépíti az emlékeket, különösen is a gyermekkor gondtalan perceit. Mert kinek jutott eszébe kisiskolásként vagy tizenévesként, hogy a 70-es, 80-as évek viszonylagos jóléte, amit a szüleink biztosítanak számunkra, csupán látszat, amit Kádárék hitelből finanszíroznak? És nekünk kell majd visszafizetnünk? A kérdés persze költői, hiszen kortársainkhoz hasonlóan, zsebünkben a kétforintossal boldogan futottunk a fagylaltoshoz, ahol a helyben főzött csoki, vanília, puncs és citrom – szigorúan bádogfedél alá rejtett – négyeséből választhattuk ki kedvencünket. 

Szalvétát, Donald-rágós papírt, kártyanaptárt és üveggolyót gyűjtöttünk-cserélgettünk, szüleinkhez farmerért könyörögtünk, a strandon a Márka és a Sztár üdítő, a Traubisoda, esetleg a Leo jégkrém jöhetett szóba, otthon pedig, ha éppen nem a tárcsás telefonon betyárkodtunk, Gazdálkodj okosant játszottunk a barátainkkal. Mert Monopoly híján ezzel a társasjátékkal kellett beérniük a szocialista blokk országainak, így volt is szinte mindenkinek. Mint ahogyan búgócsigája, kutyaperselye, felhúzható állatfigurája, diavetítője, lendkerekes kisautója és holdrakétája is. Természetesen a hazai játékgyártás korabeli fellegvárából, a budapesti vagy a győri Lemezárugyárból. 

És tulajdonképpen ezekkel kezdődik a TAKI Játék és Nosztalgia Múzeum története is. Merthogy Takács János üresnek érezte pápai autókereskedésének irodáját, így sorra járta a környékbeli piacokat, majd több tucat régi játékautóval pakolta tele az üres vitrines szekrényt. Majd minden talpalatnyi területet. 

– A gyűjtői szenvedély valóban így ébredt fel bennem, de az antik, régi tárgyakhoz már gyermekkoromban is vonzódtam. Talán tizenhét éves lehettem, amikor megkértek, hogy segítsek letakarítani egy padlást, ahonnan hazavittem egy vasalót és egy kézzel festett porcelán babafejet­ – emlékszik vissza első kincseire János, aki a sorszámozott német babaritkaságot máig féltve őrzi otthonában. – Ezután következtek a kisautók, először kizárólag a fémből és itthon készült játékok érdekeltek, később aztán elkezdtem magyar fajátékokat, térbeli mesekönyveket, kirakós-, építő-, logikai- és társasjátékokat, sőt, fröccsöntött műanyag búcsúfiát is vásárolni. Gyakorlatilag minden jöhetett, ami a gyermekkoromat idézte. Egy idő után azt vettem észre, hogy banános dobozokkal van tele az irodám, bennük pedig búgócsigák, ugráló békák, lépegetős malacok, moncsicsik, kisautók és játékpisztolyok sokasága. 

Mivel minden gyűjtőnek van valami ritkasága, amire különösen büszke, ez alól János sem kivétel. És már mutatja is minden kisfiú álmát, azokat az orosz pedálos Moszkvicsokat, vagyis a „Gömbiket”, amelyekért egy nemzedék rajongott, valamint a Szentesi József 1970-es években bezárt lakatosüzeméből származó, állítása szerint egyetlen példányban készült, családi használatra szánt pedálos autót. 

Ezek, a lábbal hajtott járművek már az 1900-as évek megjelentek, igaz, akkoriban még fából készültek. Míg tőlünk nyugatra a Mercedes, a BMW, a Citroën és a Ford kicsinyített másai hódítottak, addig nálunk a Zsiguli, a Volga, és persze a Moszkvics volt az igazán menő, a játékok csúcsa. A Gömbiket az 1960-as évek közepétől egészen az 1990-es évek végéig gyártotta a Lenini Komszomol Autógyár, éppen úgy, futószalagon, mint a valódi autókat. Az évek során persze a minőség változott, vagyis egyre gyatrább lett: a kezdeti színes műbőr üléseket és az alumínium lökhárítót szép lassan kiszorította a műanyag. 

képgaléria

– Egy múzeum alapításának gondolata már a 2010-es évek elején felmerült bennem, amikor is gyűjteményemből nagyon sikeres válogatott kiállítást rendeztem a Pápai Játékfesztivál idején – mondja Takács János, azaz Taki, a múzeum névadó-tulajdonosa. – Végül 2019 végén vettem fel a kapcsolatot Márkus Zoltánnal, Bakonybél polgármesterével, aki szinte azonnal felajánlotta nekem erre a célra a Tájház udvarán lévő, akkor még elhanyagolt állapotú torkos pajtát, melyet az önkormányzattal együttműködve felújítottunk. Ennek köszönhetően nyithatta meg kapuit június 12-én a TAKI Játék és Nosztalgia Múzeum. 

Amely persze jóval több már, mint régi játékok gyűjteménye, hiszen megtalálható benne minden, ami a gyermekkorunkra emlékeztet. Ráadásul témakörönként rendszerezve. Külön sarkot kapott a nosztalgia mozi, benne mozijegyekkel és moziműsorra, diavetítővel, diafilmekkel, valamint olyan sikeres hazai fényképezőgépekkel, mint a Pajtás, az Útitárs vagy a Fotobox. De önálló szekció jutott a régi tárcsás telefonoknak, a rádióknak, a televízióknak, sőt, a vendéglátásnak is. És bár a kerékpárok egyelőre a tetőgerendákon kaptak helyet, Takács János nem titkolt álma egy retró járműmúzeum létrehozása, melyben a rollertől a traktorig mindent láthat majd a látogató, és csakúgy, mint itt, kiválaszthatja a maga kedvencét. 

Korábban írtuk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés