A székely Thermopülai
A székelyföldi hágókon égbe nyúló sziklák, patakok és fenyvesek között vezet az út egyik havasról a másikra. A Nyergestető – neve is jelzi – tulajdonképpen egy lankás fennsík, szép kilátással a Csíki-medencére. Magassága mindössze 875 méter és a kopár dombon azonnal szembetűnik az 1849. augusztus 1-jei csata helye, amely egyben a szabadságharc talán utolsó védelmi kísérlete volt. Tuzson János őrnagy és honvédjei mintegy kétszázan itt védték Alcsíkot a túlerőben lévő osztrák és orosz csapatokkal szemben. Eredetileg a Zsögödön lakó, olasz származású Pulini János készítette az emlékhelyet, amelyet 1897. augusztus 8-án avattak föl ötezer emlékező részvétele mellett, az avatáson még jelen volt Tuzson János alezredes is.
A környező kis települések lakói évente kétszer, március idusán és a csata napján leróják kegyeletüket a hősi halottak előtt. A csata közben elesettek tömegsírja – a hősök temetője – az emlékművel átellenben, tőle mintegy 100 méterre van.
Orbán Balázs író, a Székelyföld tudósa, nagyon szemléletesen írja le, hogy stratégiai szempontból milyen természetes erősséget képvisel a magas havasok által körülölelt Csík. „Ezen hadtanilag fontos bejáratok a tusnádi szoros és a nyergesi út. A Nyerges ugyan nem szoros, hanem hegyvonal, de oly hegyhát, mely teljesen uralogja a Kászon felől oda vezető szűk völgyet és a Nyerges keleti oldalán felvonuló egyedül lehetséges utat.”
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc már túl volt első győzelmein és vereségein, amikor a Székelyföldön még reménykedtek. 1849 július végén Bem tábornok az Ojtozi szoroson át betör Moldvába, majd a nagy túlerővel nem bírván visszavonul Segesvárra, ahol július 31-én döntő vereséget szenved. Néhány nappal később, augusztus 6-án Lüdersz tábornok orosz hadteste a nagycsűri (Szebenszék) ütközetben szétveri Bem altábornagy seregét. Az erdélyi honvéd hadsereg ezután gyakorlatilag széthullik.
Tuzson János honvédezredes ugyancsak bevonult Moldvába Bem seregével, de csak jóval Bem után érkezett vissza Háromszékbe. Eközben Bem serege már elvonult, így Tuzson János egyedül maradt csapatával a földúlt, kirabolt vidéken: Csík felé vette útját. A Kászonújfaluból felnyomuló oroszok elől egy heves csata után kénytelen volt visszavonulni. Ezt követően a mindenre elszánt kis honvédcsapat a Nyergestetőn állította fel ágyúit és elszánt honvédeit. A mit sem sejtő oroszok tömegesen kapaszkodtak föl a meredek úton, de Tuzson János és csapata mindahányszor megállította őket; kartácstűzzel és halált osztó ágyútűzzel. Nem is tudta jó ideig bevenni a Nyergest az ellenség. Sajnos, mint oly sokszor a történelemben, akkor is akadt egy kászoni oláh pásztor, aki elárulta a Csíkba vezető mellékösvényt az oroszoknak, akik így a honvédek hátába kerültek. Tuzson a szabadságharc utolsó győzelme után kénytelen volt feladni állásait a Nyergesen, és a Tusnádi szorosból elvonuló Gál Sándorhoz csatlakozva elvonulni.
Több mint száz honvéd maradt a harc helyén, és a népi emlékezet azóta is őrzi hőstetteiket. Amikor tilos volt ünnepelni, az alcsíki emberek a fenyőerdőkbe húzódtak felállítani kis keresztjeiket.
Nem a szabadságharc ideje volt az első eset, hogy a Nyergesen megállítottak a Székelyföld feldúlására érkező ellenséget. Itt verték szét a székelyek 1550-ben – Kemény János vezetése alatt – István moldvai vajda öccsének seregét, akit a Porta küldött Erdély feldúlására. Itt álltak meg 1660-ban a csíkiak is, amikor Háromszéket – Orbán Balázs szerint – Barcsay Ákos nérói kegyetlenséggel szándékozott tönkretenni és ezt a sorsot szánta Csíknak is.
A Nyerges horpadásáról üzenték meg a támadó Barcsaynak, hogy ne közeledjen, mert az utolsó emberig védeni fogják határukat. A nemzeti önbecsülés felébresztéséhez nem kellenek hosszú szónoklatok, többkötetes könyvek, politikai plakátok, elég ha egyszer ellátogat minden korosztály tagja a Nyergesre. Háromszék önvédelmi harcának ez a szerény emlékhelye felébreszti minden magyar szívében a haza iránti szeretetet.
Hankó Ildikó