– Nyilatkozataiban többször elhangzott, és a beiktatását követő sajtótájékoztatón is említette, hogy a színház „nemzeti” jelzőjével nem tud mit kezdeni. Ön szerint a Nemzeti Színház mára már elvesztette aktualitását?

– A Nemzeti Színház akkor töltött be nagyon fontos szerepet, amikor még nem játszottak magyar nyelven, vagyis szükség volt arra, hogy a nemzetnek legyen egy színháza. Most a Nemzeti Színház feladatait csaknem minden színház ellátja, és meg kell jegyeznem zárójelben, hogy van még négy nemzetinek nevezett színháza az országnak: a miskolci, a szegedi, a győri és a pécsi. Azt, hogy ez a Nemzeti Színház mitől tud „nemzetibb„ lenni, mint a többi, nem tudom megmondani. Természetesen feladatnak tekintem, hogy magyar darabokat játsszunk benne, ám ettől még nem lesz nemzeti. Talán akkor lenne igazán az, ha egyetlen lenne belőle, a nemzet akaratából épült volna fel, és az is tartaná el. Azt azonban mindenképpen fontosnak tartom, hogy kiemelt intézmény legyen.

– Miben áll majd a kiemelt volta? Mennyiben kell több, esetleg más feladatot ellátnia, mint a többi színháznak?

– Azt szeretném, hogy a Nemzeti Színház az ország első számú kulturális intézménye legyen. Ezzel érzékeltetni szeretném azt, hogy miközben remek előadásokat szeretnék itt látni – hiszen vágyom a sikerekre -, aközben sok minden mást is tervezek. A színház számomra ugyanis sokkal többet jelent a puszta előadásoknál. Úgy gondolom, hogy a Nemzeti Színháznak kötelessége a társművészeteknek is rangot és lehetőséget adni, s kötelessége a fiatal drámaírókkal foglalkozni. Fontosnak tartom az ifjúság színházra nevelését, s egyáltalán a fiatalság és a színház romlófélben lévő kapcsolatának javítását. Szeretném segíteni a határon túli színházakat, hiszen mélyen átérzem azt az áldozatot, amelyet nekik fel kell vállalniuk. S végül azt szeretném elérni, ha csak kimondják az emberek a Nemzeti Színház nevét, felcsillanjon a szemük, hiszen mindenkinek más, de mégis összerímelő élménye van róla: jó volt itt lenni.

– Említette a fiatal drámaírók és a határon túli magyar színházak felkarolását. Milyen konkrét tervei vannak ezekkel kapcsolatosan?

– Nem tartom lehetetlennek, hogy a későbbiekben kialakuljon itt egy drámaíró műhely, de egyelőre annyit tudtunk tenni, hogy kiírtuk a drámaíró-pályázatot, amelyre a jeligés munkákat szeptember 15-éig kell eljuttatni a színház címére. A határon túli színházakkal pedig egyfajta együttműködést szeretnénk kialakítani. Ennek lényege az lenne, hogy a kisvárdai fesztiválon győztes színházzal egyéves megállapodást kötünk egy közös produkció létrehozásáról. A határon túli társulat lehetőséget kap arra, hogy július-augusztusban nálunk próbáljon egy darabot, amelyhez mi készítjük el a díszletet, valamint a jelmezt. Cserébe a kész előadást a Nemzeti Színházban néhányszor bemutatják, majd a díszletekkel és a jelmezekkel együtt hazaviszik a saját városukba.

– Milyen elképzelési vannak a Nemzeti Színház következő évadáról – a társulatról, a repertoárról?

– A színház társulatának tagjai azok lesznek, akik a következő évadra tervezett hat bemutató – három nagyszínpadi és három stúdió – valamelyikében szerepet kapnak. A jelenlegi társulatot 23 színész alkotja, természetesen elsősorban rájuk szeretnék építeni. Ám nálunk éppen fordítva történik az, ami más színházaknál megszokott: nem azon törjük a fejünket, hogyan tudjuk jobbnál jobb szerepekkel ellátni a társulat tagjait, hanem a meghatározó szerepekhez keresünk színészeket. A következő évadban egyébként kizárólag magyar darabokat fogunk játszani, hiszen a hazai terep a társulatépítés időszakában mindenképpen előnyösebb. Terveim szerint a 2003-2004-es évad nyitóelőadása Ascher Tamás rendezésében egy olyan gyermekeknek szóló produkció lesz, amelyet a felnőttek is élvezni fognak.

– Pályázatában szerepel, hogy a Nemzeti Színházból a Merlinhez hasonlóan egy kulturális találkahelyet szeretne kialakítani CD- és könyvesbolttal, kávézóval, étteremmel. Miért tartja fontosnak ezek létrehozását?

– Ha az étteremről azt gondoljuk, hogy egy hely, ahol enni lehet, akkor nem tartom fontosnak. Ha azonban a vendéglátásra, a vendégek jó közérzetére gondolok, akkor az lenne a kívánatos, ha a nézők nem rohannának el rögtön az előadás végeztével, hanem lehetőségük lenne leülni és beszélgetni. A színházi élménynek ugyanis folytatódnia kell. A kávézó, az étterem pódiuma nagyon jó terep lehet a nem feltétlenül színházi terembe kívánkozó eseményeknek. Gondolok itt például CD- vagy könyvbemutatókra, tehetséges fiatal énekesek sanzonestjére, vagy az írókkal, költőkkel való kötetlen beszélgetésekre. E célra pedig olyan helyet kell létrehozni, amely megkönnyíti a kommunikációt és a befogadó dolgát. A színház szertartásos hely, egészen más közérzetet jelent, mint egy kávézó vagy egy étterem. Ebben azért vagyok biztos, mert a Merlinben rengeteg olyan eseményt és előadást készítettem, ami kimondottan éttermet kívánt. De mindezeken túl, annak érdekében, hogy egész nap működjön ez a ház, hogy bejöjjenek ide az emberek, az kell, hogy legyen. Ezt a házat élettel szeretném megtölteni, s ehhez minden hozzátartozik, ami a vendégeket kiszolgálja, így a vendéglátás is. Különös tekintettel arra, hogy a környéken három-négy éven belül felépül egy kulturális városrész, ahol harminc-negyvenezer ember fordul meg naponta. Ezeket az embereket be kell csalogatni a Nemzeti Színházba.

– Tervének megvalósításához azonban elengedhetetlen a szabadtéri színpad beépítése, amelyet már a pályázatában is célként jelölt meg. Álláspontja szerint ugyanis ez adna lehetőséget arra, hogy három vagy négy szintben 200 négyzetméterrel bővüljön a közönséget befogadó tér. Az átépítéshez azonban szükség van Siklós Mária építésznek a beleegyezésére is. Hol tartanak a vele való egyeztetések?

– Először is azt kell megérteni mindenkinek, hogy ezekkel a terveimmel nem az ambícióim tolakodnak előtérbe, hanem a közönség érdeke. A színház ugyanis nem szólhat másról, mint a közönség magas művészi szinten történő kiszolgálásáról. Mária nagyon kedves, nem mondtunk ki még semmi visszavonhatatlant. Én megértem az ő szempontjait, ez az épület az ő terve, az ő gyermeke. Érthető, hogy tart minden változástól, ami esetleg elrontaná azt a képet, amit maga előtt látott, és azt, amit később megvalósítottak. Bízom benne, hogy elképzeléseim felvázolásával meg tudom győzni az ügyemnek.

– Ha jól tudjuk, a Hazám, hazám című, többek között a trágárságaival is kisebb botrányt kavart előadás társulatát, a Krétakör Színházat, illetve annak vezetőjét, Schilling Árpádot is felkereste, hogy a Stúdiószínpadon készítsenek el egy előadást. Ennek ismeretében van-e lehetőség annak kontrollálására, hogy a modern felfogású, kísérletező előadások is méltóak legyenek egy Nemzeti Színházhoz?

– Minden olyan társulattal tárgyaltam, amelyeket értékesnek tartok, és amelyekkel már korábban is dolgoztam együtt. A Krétakör tulajdonképpen a Merlinben kezdte el igazi működését. A Hazám, hazámat nem láttam, de azt tudom, hogy a Nemzeti Színházban mit szabad és mit nem szabad játszani. Nem leszek partner abban, hogy a színház rangja mélyrepülésbe kezdjen, nem kell ilyesmitől félni. Ha Schilling Árpád rendezne, akkor sem rendezhetne olyat, ami sértené a közízlést. Lenne például egy szép Csehov, a maga modern színjátszó módján, trágárság nélkül.

– A nagyszínpad legutóbbi bemutatója, a Vidnyánszky Attila által rendezett Bánk bán nem aratott osztatlan lelkesedést a nézők körében. Elképzelhető-e ennek a darabnak az újrarendezése?

– Nem. Az alkotói szabadságot én nagyon nagyra tartom, s ez a darab Vidnyánszky Attila műve, fel kell tudni vállalni. Ezt meg is teszem, hiszen számomra különösen fontosak azok az újítások, amelyek a színház formanyelvének kereteit tágítják, modernizálják. Kétségtelenül vannak gyengéi az előadásnak, hiszen nincs elmesélve a történet, nem eléggé homogén, nem eléggé koherens, de mindezek ellenére értékesnek tartom.

– Fehér lepedővel takarták le azokat a székeket, amelyekről rosszul látni a színpadot, s terveik szerint ezeket a vakok rendelkezésére bocsátják. A letakart székek számát látva azonban úgy gondolom, hogy az arányokat tekintve semmivel sem több az ilyen hely, mint bármelyik más színházban.

– Örülök, hogy ön is így látja. Nagyon felfújták a dolgot, ebből is politikai ügyet csináltak.

– Még a Merlin Színház igazgatójaként a színház és a politika viszonyáról a következőket nyilatkozta: „A hatalomtól való függése közvetett, hiszen ma már nem tiltanak be műveket, de a demokratikusan működő intézményrendszeren keresztül befolyásolni tudják a színház működését. Minden ciklusban előnyt élveznek azok, akik a hatalmon lévők nézeteit vallják…” Most, a Nemzeti Színház főigazgatójaként hol húzná meg azt a határt, ami után a politika már nem szólhat bele a színház működésébe?

– Ez az, amire nem tudok válaszolni. Eltökéltem azt, hogy a politika nem játszhat szerepet a Nemzeti Színház életében. Erre a kijelentésre mindenki mosolyog, hiszen ennek a színháznak a történelme során a politika mindig is szerepet játszott. A következőkre azonban kíváncsi vagyok: vajon mikor, hogyan és milyen módon akar beleszólni a hatalom a működésébe, és én miként fogok reagálni erre.