A tojás, a dinnye és a magas művészet

Az egyes települések sikertörténetét látva az önkormányzatok többsége igyekszik valamilyen rendezvénnyel fellendíteni turizmusát, gyakran erején felül, ám valódi eredmény nélkül támogatva azt. A fesztivállátogatók összlétszáma ugyanis nem nőtt az elmúlt időszakban, a konkurens rendezvények pedig nemcsak a résztvevőket, hanem a támogatást is elhappolják egymás elől, ami az egész piac kárára válik. Magyarországon négyezer programsorozat tartja magát fesztiválnak, miközben a legtöbb csupán egy-két napos vásárt takar a helyi főtéren. A Magyar Fesztivál Szövetség szerint alig több mint 350-400 rendezvény érdemelné ki valóban az elnevezést.

Kultúrlicit

Akad ugyanakkor néhány nagyváros, amely alapos szervezéssel, minőségi programjaival elérte, hogy nevéről az ott tartott nagyszabású eseményre asszociáljon a közönség: így a virágkarnevál városa Debrecen, míg az operafesztivál elválaszthatatlan Miskolctól, Szeged neve pedig egybeforrt a szabadtéri játékokkal. Ez utóbbi nem véletlen, hiszen e rendezvény kezdte hazánkban a fesztiválok sorát, még a harmincas években. A szocializmus alatt aztán az állampárt rátenyerelt erre az ágazatra is. Az irányvonalat az aczéli kultúrpolitika határozta meg, az öntevékeny módon szerveződő kulturális rendezvények a belügyi szervek ellenőrzése alatt álltak, a fesztiválok pedig kizárólag a Budapesti Tavaszi Fesztivál felügyelete alatt működhettek. Ám eközben a világ más részein szárba szökkent a mai értelemben vett, közös gondolkodásra, életérzésre, zenei ízlésre alapozott „fesztiválozás”.

– A fesztiválok története a hatvanas években gyökerezik, gondoljunk csak a mára legendává vált Woodstockra – mesél a műfaj kialakulásáról Jancsák Csaba szociológus-ifjúságkutató, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Karának oktatója. – Az első rendezvények a fiatalok lázadásának, a fogyasztói világból való kivonulásának, az új ifjúsági kultúra megjelenésének voltak a terei. Később a fogyasztói társadalom egyik sajátosságaként megjelent az élmények direkt keresése, és a technikai fejlődéssel megnövekedett szabadidő révén pedig a szórakozás új formái alakultak ki: így szaporodtak el gombamód a fesztiválok is.

Ez a főként fiatalok részéről fellépő igény Magyarországon a kilencvenes évek elején jelent meg. Az alternativitás – amely egyben a felnőtt világtól való elhatárolódás is – együtt járt a kortárscsoport felértékelődésével, miközben a demokrácia és a piacgazdaság megfelelő keretet teremtett az első hazai fesztiválok létrejöttéhez.

– A rendszerváltás után először amatőr rendezvények indultak koncertekkel, filmvetítésekkel, színházi és egyéb előadásokkal. Az első, a professzionalitás igényével létrejött ifjúsági fesztivál a Diáksziget volt, amely nem véletlenül indult a „kell egy hét együttlét” szlogen szellemében – folytatja a szociológus. – A kilencvenes évek végén aztán megjelent az élmények piacosodása: a fesztivál mint üzleti lehetőség párhuzamosan fejlődött az élménytársadalom létrejöttével. A hagyományos közösségek átalakulása, így a család intézményének válsága következtében pedig megint csak megnőtt a kortárscsoport szerepe: az ezredfordulóra színes ifjúsági szubkultúra-világ alakult ki, tematikus rendezvényekkel.

Léteznek történelmi korokat idéző programok, például a szombathelyi Savaria Karnevál, de bőven akad hagyományőrző, népművészeti vagy színházi rendezvénysorozat, s persze olyan is, amely inkább csak jó ürügy egy hangulatos össznépi eszem-iszomra. Egész napos programkavalkádot szentelnek például a tojás-, hagyma- vagy dinnyefesztivál köré, de van talányos elnevezésű „vármeeting” is.

– Ezek esetében legalább annyira értékes része a programnak a település kulturális értékeinek, büszkeségeinek bemutatása, mint a közösségi élmények, a szomszédolás, a közös sütés-főzés. Ezek indíthatják el a Rákosi-rendszerben felszámolt közösségek újraéledését – világítja meg a lélektani hátteret Jancsák Csaba.

Hasonló véleményen van Hunyadi Zsuzsa szociológus-kutató, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus osztályvezetője is, aki szerint a fesztiváloknak sokféleségük ellenére van egy lényeges közös jellemzőjük.

– Nem pusztán programsorozatok összességéről van szó, hanem olyan közösségi élményről, amelyet otthon lehetetlen megélni: a látogatók tudják, hogy a hasonló értékrend, ízlés vagy életstílus révén egyenlővé válhatnak a közönség többi tagjával, hiszen a puszta „ottlét” arra az időre képes megszüntetni az egyébként fennálló társadalmi különbségeket, miközben nevelő, ízlésformáló erővel is bír.

Nem mind arany

Nagy kérdés tehát, milyen tartalommal töltik meg a rendezvényeket.

– Sok esetben egy egyszerű falunapot is fesztiválnak neveznek a helyiek, ami megtévesztő lehet, hiszen például a Zempléni Művészeti Fesztivál is ezzel az elnevezéssel él, ugyanakkor sokkal magasabb minőséget képvisel – mondja Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség igazgatója.

A fesztiválfogalom felhígulásáról, definiálatlanságáról beszél Hunyadi Zsuzsa is.

– Az igazi fesztivál több napos, jól koncepcionált eseményre kialakított, több helyszínt is kínáló rendezvény, jó esetben magas nívójú kulturális értékekkel a programban. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szervezők sokszor keverik a műfajokat, így a könnyebb produkciók a fajsúlyosabb kultúra „szállásadóivá” válhatnak: szendvicsként csomagolva azok is hamarabb eladhatók.

– Miközben a hazai fesztiválpiacon mesterségesen gerjesztett túlkínálat van, az állam, illetve számos település erőn felül támogatja az újabb programok létrejöttét, mert a turistaforgalom növekedését várja tőle. Itthon egy nyári hétvégén tíz-húsz fesztivál fut egyszerre, miközben a fizetőképesebb nyugati országokban is csak három-négy – állítja Gerendai Károly, a Sziget Kft. alapítója, a Sziget, a Stargarden, a soproni Volt Fesztivál, a marosvásárhelyi Félsziget és a Balaton Sound szervezője. – A piac ezt már nem bírja el, ráadásul a támogatás is elúszik a kisebb érdeklődésre számot tartó, újdonsült fesztiválokra, miközben a befutott rendezvények kevesebb vagy semmilyen hozzájárulást nem kapnak, noha a válságban elmaradó szponzorok miatt egyébként is gondokkal küzdenek. Annak ellenére, hogy mi évek óta nem kérünk támogatásokat a saját rendezvényeinkre, nem tartom szerencsésnek, hogy az állam mesterséges konkurenciát tart fent. A közpénzek felhasználásakor sokkal inkább mérlegelni kéne, hogy az anyagi segítség mennyit hoz vissza az értékközvetítés, a turizmus vagy akár az államkasszába visszafolyó adók szempontjából.

– Éppen ezért láttuk szükségét, hogy létrehozzuk a fesztiválregisztrációs és -minősítő rendszert, amelyet az állami döntéshozók is használhatnak – veszi át a szót Márta István, nem titkolva, hogy a megalakulás egyik oka a kevés támogatás, amelyet megfelelőbben kellene hasznosítani, ezért ajánlásokat tesznek.

A regisztráció két éve indult el, eddig százhárom rendezvény kapott minősítést. Egy ötfős, Márta István vezette Szakmai Intéző Bizottság vizsgálja például a rendezvények turisztikai hatásait, vagy azt, hogyan hatnak az adott térség életére, tagjaik-e hazai vagy nemzetközi szervezetnek, mi a célcsoportjuk, hogyan áll össze a költségvetésük, stb. Végül a kapott pontszámok alapján adják ki a minősítést. A gasztronómiai fesztiválok a legnépszerűbbek, már kialakulóban van egy kifejezetten gasztrokulturális eseményekre járó közönség – a bor- és pálinkafesztiválok nagy tömegeket vonzzanak –, ezért a bizottság nem elégszik meg ezek esetében a gasztronómiai szempontú minősítéssel, hanem figyelembe veszi a kapcsolódó programokat is, így plusz pontszám járhat a művészi értéket képviselő zenei körítésért. Kissé a Michelin-inspektorok étteremminősítő munkájára hajazó rendszer szerint a helyszínen is megjelenhetnek a független minősítők, s a megszerzett pontokat akár el is lehet veszíteni.

Fesztiválév pénz nélkül

Márta István szerint nemcsak az egyes műfajok, hanem a profitorientált, illetve a nonprofit, közszolgálati fesztiválok között is különbséget kell tenni a besoroláskor. Szükség volna olyan, törvényben rögzített kritériumokra, amelyek kiszámíthatóbbá tennék a finanszírozást: a fesztiválregisztráció során szerzett tapasztalatokat és eredményeket így ősszel a törvénykezés elé szeretnék vinni. Pénz ugyanis sosincs elég: 2006-ban még 2,2 milliárd forint jutott az ágazatnak, idén ennek csupán a fele, noha éppen a Fesztiválok Évét írjuk.

– A regionális és turisztikai pályázatok megszűntek, innen már tavalyelőtt kivontak 1,1 milliárdot, sőt a kulturális tárcánál is meghúzták a pályázati pénzeket: az NKA-nál létezett egy hatszázmilliós nagyrendezvények-pályázat, illetve a miniszteri keret, de összességében kevesebb lett a pénz. És bár 2010-et a fesztiválok évévé nyilvánította az előző kormány, ez mégsem jelentett többet a kasszában – teszi hozzá még Márta István. – A Sziget Kft. rendezvényeit leszámítva a kulturális, művészeti fesztiválok általánosságban harminc-harminc százalékban számíthatnak állami, illetve önkormányzati támogatásra, míg negyven százalékot a jegybevétel és a szponzori pénzek tesznek ki. A Miskolci Operafesztiválra például sokat költ az önkormányzat, ami azonban meg is térül: igazi ínyenc rendezvény, sok külföldi látogatóval. Persze nem minden önkormányzat bír el ilyen nagyvonalú dotációt, s állami segítségnyújtás nélkül gyakran életképtelenek a kultúraközvetítő programok.

Így járt a Művészetek Völgye is: 2007-ben anyagi okok miatt élet és halál között lebegett. A szocialisták ígértek, de nem adtak támogatást, míg végül az új kormány egy hónappal a program kezdete előtt úgy döntött: ezt az értéket meg kell menteni.

– A Művészetek Völgye családi fesztivál, a kezdetekkor itt nyaraló gyerekek már saját csemetéjüket hozzák el. Az értékrend viszont az indulás óta változatlan: egy szilárd kulturális közszolgálatisággal találkozhatnak a látogatók. És persze varázslatos a táj, a hét kis magyar falu, ez a kicsit esetlen, de emberséges környezet, ahol még lehet beszélgetni és mosolyogni egymásra – próbálja megragadni Márta István, a program ötletgazdája és igazgatója a Művészetek Völgye sikerének titkát.

Válsághatás

– Noha a fesztiválok látogatóinak száma nem csökkent, idén számos rendezvény bukott meg vagy maradt el a válság, illetve a túlkínálat következtében, és még így sem tisztult le eléggé a piac – mondja Gerendai Károly, utalva az idei nyárra meghirdetett, és a nyitás előtti napokban, hetekben lefújt rendezvényekre, amelyekre sokszor jegyet is vásároltak az érdeklődők.

Nemzetközi szinten hasonlóan visszaesés tapasztalható, azzal együtt, hogy Nyugat-Európában igen változatos a könnyűzenei rendezvények támogatása: Németországban, Angliában például nem részesülnek hozzájárulásban – az utóbbi mégis híres a fesztiváljairól –, viszont Franciaországban előfordul, hogy a költségvetés felét a támogatás teszi ki. Hasonlóan a szerbiai, egyre népszerűbb Exit fesztiválhoz, ami lassan a Sziget versenytársává kezd válni a közép-európai régióban.

S a recesszió nemcsak a szponzori pénzek csökkenésében érezhető: látogatók vannak ugyan, de kevesebbet költenek, aminek fő vesztesei elsősorban a népművészek. Ez a folyamat meglehetősen érzékenyen érintheti a nagy múltú Mesterségek Ünnepét is.

– A rendezvény idei költségvetése alacsonyabb volt – erősíti meg a feltételezéseket Ígyártó Gabriella, a szervező Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) ügyvezető igazgatója.

A fesztivál szövetség által létrehozott Szakmai Intéző Bizottságtól tavaly megkapták a kiváló minősítést, miközben a huszonnégy éve kitalált koncepciójuk nem változott: a hagyományos népi kismesterségek, a tárgyalkotó népművészet értékeinek bemutatása. Emellett minden évben rendkívül színes színpadi műsorral készülnek: a hazai világ- és népzenei élet legjava ad koncerteket a négy nap alatt. A rendezvény összköltségvetése majdnem százmillió forintra rúg – amelyet negyed részben az állam támogat –, ám ebből a színpadi programokat, NESZ-tagsággal rendelkező kézművesek útiköltségét, szállását is fedezik. S a jegyárak évek óta nem változtak. Ugyanakkor az állami támogatásunk nagy részét, a 24 millióból 18-at a rendezvény területbérleti díjaként vissza is kell fizetnünk az államnak.

Persze a válság nemcsak gazdasági értelemben érhető tetten, hanem a társadalomban is. Most mégis megfordulhat a trend: a fogyasztói világ túlhajtottsága miatt létrejött „bőség” társadalmát ugyanis mostanra a „szűkösség” társadalma váltotta fel. Ez megjelent a szabadidő-eltöltés terén is: az egyhetes üdülés helyett például csak hosszú hétvégére futja, a fesztiválok pedig különféle praktikákkal – rövidített programmal, kevesebb sztárral – igyekeznek túlélni.

– A közösségi események újraindulásának vagyunk tanúi napjainkban – állítja Jancsák Csaba is. – A gazdasági-társadalmi válság egyre többeknek irányítja a figyelmét arra, hogy a kis közösségek – a család, a barátok, az utca vagy a község lakói – egymás nélkül nem létezhetnek emberként, boldogan. Az a pusztítás, amely Magyarország történetének 1945-től 1990-ig tartó időszakát jellemezte, s amelyben a hatalom megszüntette a társadalom összetartó erejét, megállítható és visszafordítható. Az is megmutatkozott mára: nem a legfényesebb rendezvény a legértékesebb, hanem az, ahol a minőségi tartalom, a programok és a közös együttlét a meghatározó.

* * *

A TOP 10 fesztivál

A magyar lakosság döntő többsége, vagyis minden tízből kilencen ismernek magyarországi fesztivált. A két legnépszerűbb és egyúttal legismertebb fesztivál a Sziget és a Debreceni Virágkarnevál. Az ismertség tekintetében az első tíz között szerepel még a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a VOLT Fesztivál, a Hegyalja Fesztivál, a Mohácsi Busójárás, a Művészetek Völgye, a Miskolci Kocsonyafesztivál, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál. Ami a népszerűséget illeti, az ismertséggel ellentétben itt a TOP10 tagja még a Szegedi Ifjúsági Napok, a Víz, Zene, Virág Fesztivál és a Csabai Kolbászfesztivál.

(Forrás: Magyar Turizmus Zrt.)

A LEGISMERTEBB ÉS A LEGNÉPSZERŰBB MAGYARORSZÁGI FESZTIVÁLOK (említés aránya)