A tökéletlen szépsége

Éppen két évvel a nagy sikerű Szusimánia után újabb japán tematikájú kiállítás nyílt Óbudán, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátópari Múzeumban. Míg 2023-ban a több mint ezeréves tradíciójú, főként ízesített rizsből és nyers vagy főtt halból, tenger gyümölcseiből álló ételen keresztül ismerhettük meg a japán kultúrát és történelmet, most a japán dizájn kiemelkedő alkotásai vannak segítségünkre. A Japanese Design Today 100 vándorkiállítás – amely a Szusimániához hasonlóan a Japán Alapítvány közreműködésével érkezett hazánkba – 100+10, zömében a 2000-es években készült dizájnterméket mutat be néhány korábbi, ámde annál ikonikusabb tárggyal kiegészítve. Kulturális körutazás az 1950-es évek pillangószékétől a 2020-as évek okosvécéjéig.

Keleti esztétika

A kortárs japán dizájn kialakulása nagyjából a II. világháború utáni időszakra, vagyis az 1950-es, 60-as évekre tehető. A nagy világégés utáni újjáépítés, majd az ezt követő gazdasági fellendülés során a japán társadalom egyre nagyobb érdeklődéssel fordult a modernitás és ezzel együtt a nemzetközi dizájntrendek felé. Ez ugyanakkor korántsem a hagyomány elutasítását, sokkal inkább annak a modern életformához való igazítását, újraértelmezését jelentette. Nagyjából ezzel egy időben indult el a „Good Design” mozgalom is, amelynek egyik legfontosabb törekvése a magas színvonalú formatervezés és annak népszerűsítése volt. A mozgalom egyik jelentős tervezője Janagi Szóri, aki 1956-ben alkotta meg a modern japán dizájn egyik ikonikus darabját, az úgynevezett Butterfly Stoolt (pillangószék), amely tökéletesen egyesíti a keleti esztétikát a nyugati modernizmus technikai megoldásaival. A kiállításon is látható, rétegelt falemezből készült Butterfly Stool nemcsak funkcionális ülőke, hanem szoborszerű műtárgy, aminek formája egy széttárt szárnyú pillangóra emlékeztet. Egyediségét jól mutatja, hogy a New York-i Modern Művészeti Múzeumba, a MoMA-ba is bekerült, ráadásul olyan kortalan esztétikájú bútor, ami tökéletesen beilleszthető egy mai, XXI. századi enteriőrbe is.

A dizájn zászlóshajója

Az 1964-es tokiói olimpiát követően – köszönhetően a Kamekura Júszaku tervezte egységes arculatnak és a Tange Kenzó nevéhez köthető infrastruktúrának – Japán a modern dizájn zászlóshajója lett; miközben divatot teremtett, életmódot és értékrendet is közvetített. Majd alig telt el pár év, és a szigetország a világ egyik legnagyobb elektronikai és autóipari formatervezői hatalmává vált, megjelent az első hordozható kazettás magnó, a Sony Walkman; a világ egyik első egyszer használatos fényképezőgépe, a Fujifilm QuickSnap; és legördült a futószalagról a modern japán autótervezés egyik szimbóluma, az első Honda Civic.

Az újabb fordulópontot a 2011. március 11-én bekövetkezett, a dátuma után gyakran 3.11-ként emlegetett súlyos földrengés, illetve a fukusimai atomerőmű balesete jelentette. A 3.11 bebizonyította, hogy a japán kreativitás és vele a dizájn képes azonnal reagálni a krízishelyzetekre, vagyis nemcsak mérnöki forma és esztétika, hanem a segítségnyújtás eszköze is. A híres japán építész, Ban Sigeru irodája a hajléktalanná vált emberek számára papírcsövekből olcsó és gyorsan felállítható menedéket tervezett, míg a minimalista japán márka, a Muji komplett túlélőcsomagot – víztisztító tablettákkal, zseblámpákkal és elsősegély-felszereléssel – állított össze.

– Ha végigtekintünk a kortárs japán dizájn fejlődésén, láthatjuk, hogy jellemző rá egyfajta folytonosság, vannak olyan alapértékek, amelyek már az 1950-es években ugyanúgy jellemezték, mint manapság. Ilyen például a hagyománytisztelet, az elegánsan letisztult formavilág, az egyszerűség és a funkcionalitásra való törekvés, valamint a japánok körében közismert hodo-hodo, vagyis az „éppen elég” – sorolja a modern japán dizájn jellemzőit Veress Kinga művészettörténész, főmuzeológus. – Miközben mind anyagokban, mind pedig a filozófiában a természetközeliségre törekszenek, remekül össze tudják ezt párosítani a legmodernebb technikákkal. Azaz a japán dizájn egyfajta hagyománymegőrzés, de újító módon.

Szépséges tökéletlen

Ahhoz, hogy a hagyományőrzés és az innováció között feszülő látszólagos ellentmondást feloldjuk, fontos, hogy tisztában legyünk a japán dizájn egyik alapfogalmával, a Veress Kinga által már említett hodo-hodó-val, az éppen eléggel.

– Éppen eleget tenni annyit jelent, mint szándékosan visszafogni magunkat a teljesség eszményének teljes tudatában. Ez nem ugyanaz, mint valamit nem megfelelően vagy nem eléggé megcsinálni. Ez egyfajta tervezői önmegtartóztatás, ami lehetőséget ad arra, hogy a felhasználó a majdnem teljesen kész terméket a saját ízlése alapján fejezze be, alakítsa tovább, hogy a tárggyal tényleges kapcsolatba léphessen – foglalja össze a hodo-hodo lényegét Szató Taku tervezőgrafikus, akinek nevéhez fűződik mások mellett a kanazavai XXI. századi Kortárs Művészeti Múzeum és a tokiói Természettudományi Múzeum logójának megalkotása is.

A hodo-hodóra jó példák azok a tárlaton is látható rizsestálkák, amik nincsenek túlgondolva, közös bennük az alapszín és a forma, végleges esztétikájukat pedig csak a benne feltálalt ételkompozícióval együtt nyerik el.

– A japán tervezők nem a tökéletességre koncentrálnak, hiszen vallják, hogy az élet és benne a természet sem az. Ez a gondolkodásuk alapja, és ez határozza meg a dizájnt is – mondja Németh Nóra művészettörténész, muzeológus és egy másik, a hodo-hodónál is ismertebb japán esztétikai kifejezésre hívja fel a figyelmünket. – A vabi-szabi a tökéletlenségben, az aszimmetriában rejlő szépséget hirdeti, elfogadja az idő múlását, a hiányosságokat, ezzel pedig a természetességet és a letisztultságot helyezi előtérbe.

De legyen szó a hodo-hodo vagy a vabi-szabi éppen elég, illetve tökéletlenség szemléletéről, biztosak lehetünk abban, hogy a kiállításon szereplő 110 tárgy nemcsak esztétikát közvetít, hanem a japán emberek életmódját is tükrözi. Üzenetük pedig a XXI. század fogyasztói társadalmának a következő: elégedjünk meg kevesebbel, élvezzük az egyszerűséget, fogadjuk el a hibákat, és találjunk mindenben valami szépet.

1 2 3 4 5 6 / 6