A Tündér Lala című zenés mesejátékot mutatja be a Magyar Színház szombaton. Szabó Magda Tündérországban játszódó regényét számos mesejáték alkotója, Halasi Dániel állítja színpadra.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Szabó Magda klasszikus meséjét, a Tündér Lalát a Magyar Színházban Egressy Zoltán adaptációjában, Monori András zenéjével, színpompás látványvilággal viszik színre – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Halasi Dániel rendezésében intenzív színházi élményre számíthatnak a szülők és a gyerekek. Az előadásban – amelyet 5 éves kortól ajánl a színház – a főbb szerepekben Döbrösi Laura, Sirkó Eszter, Pavletits Béla, Felhőfi Kiss László és Horváth Anna látható.

A történet főszereplője a csintalan tündérfiú, Lala – Tündérország királynőjének, Írisznek a kisfia –, aki az emberek világában keresi a kalandokat és találja meg új barátait. Azonban kis híján nagy bajba sodorja Tündérországot, kiszolgáltatva a gonosz varázsló, Aterpater intrikáinak. A szereplők között van az egyszarvú, a kis Gigi, akit Aterpater azért száműzött az országból, mert csak az igazat képes mondani.

A darab ismertetője szerint Tündér Lala renitens tündér. Olyan srác, aki örökös kíváncsiságával megkérdőjelezi a jól bevált értéketeket, a mindenkinek kényelmes rendet. A barátainak választaniuk kell: vele tartanak-e és kialakítanak egy nyitottabb, izgalmasabb, barátságosabb világot. Az ellenségeinek is választaniuk kell: beletörik-e Tündér Lalát a már meglévő törvényekbe, hogy a saját karrierjüket építsék, és zsarolással tartósítsák a boldogtalanságot a birodalomban.

Halasi Dániel rendező szerint az előadás a gyerekek nyelvén és formavilágában fogalmaz. „Hitem szerint ez az előadás meg tudja tartalommal tölteni azokat a nagy a szavakat, amelyek így hangoznak: elfogadás, nyitottság, szeretet, egymás megbecsülése, és megmutatja a gyerekeknek, hogy a kíváncsiság jó és fontos, a szabályokat pedig érdemes esetenként újrafogalmazni, mert a világ hál’istennek állandóan változik” – idézi a közlemény a rendezőt.

A címszereplő Tündér Lalát felnőtt színésznő, Sirkó Eszter alakítja, ami furcsának tűnhet, hiszen a történet szerint tündérgyerek, ráadásul fiú. A választás többek között azért is esett rá, mert tud hegedülni, amit az előadásban be is bizonyít majd. „Három gyerekszerep után negyedikként kaptam meg Tündér Lalát” – idézik Sirkó Esztert, aki hozzátette: még az is felmerült, hogy átírják a szerepet kislányra, de kisfiút szeretett volna megformálni. „Persze, egyszer majd jó lesz felnőttet játszani, de sosem fogok megszűnni gyereknek lenni” – jegyezte meg a színész.

Az előadáshoz színházpedagógiai foglalkozás is kapcsolódik, amelynek középpontjában Lala emberszíve áll. A szív, amely megkülönbözteti őt a többi tündértől. Mi jár azzal, ha valakinek más a szíve? Mi történik velünk a hétköznapokban, ha máshogy gondolkodunk a világról? – teszik fel a kérdéseket a foglalkozásokon, ahol Tündér Lala története kapcsán kínálnak közös játékot 6 és 10 éves kor közötti gyerekeknek.