Hirdetés

A rendezvény 2021. szeptember 25. és október 14. között várja vendégeit Budapesten, a Hungexpo területén.

Az esemény előtti háttérbeszélgetésen Kovács Zoltán elmondta: megtettük, amit a haza megkövetelt. Ezekben a pillanatokban is több ezren dolgoznak a világkiállítás megnyitójának utolsó simításain. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint Magyarországon a valaha volt legkomplexebb kiállítás nyitja meg kapuit szeptember 25-én, amely természetesen nemcsak a vadászoknak szól, hanem családoknak, gyermekeknek is. A környezettudatosság jegyében pedig a lehető legkisebb papírfelhasználással készültek, így applikáción, illetve honlapon keresztül tökéletesen tájékozódhat a rendezvényről minden látogató.

A sajtóeseményen Semjén Zsolt világosság tette, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás ugyan egyedülálló, de nem előzmények nélküli, hiszen az 1971-es Vadászati Világkiállítás 50. évfordulójának tiszteletére szervezték. Az akkori kiállítás pozitív nyomait pedig a mai napig hordozza a magyar agrárium.

Korábban írtuk

A kiállítás szinte minden eleme megmarad az utókornak: a Laudato si’ imádság helyétől az erdélyiek által épített Kárpát-medencei pavilonon át a maga tíz tonna összegyűjtött agancsával a magyar vadászok egységét szimbolizáló üdvözlőkapuig, amely később Keszthelyre kerül.

Az esemény pozitív hozadékai közé sorolható továbbá a turizmusból származó bevétel, valamint nem vitatható az sem, hogy a kiállítás által a kevésbé látogatott területekre csábítja a legfizetőképesebb keresletet.

A miniszterelnök-helyettes elmondta, sok támadás érte a Hungexpo felújítása kapcsán, azonban aki a Hungexpót támadja, az magát a katolikus egyházat támadja, hiszen az újjáépítés első rendezvénye az Eucharisztikus Kongresszus volt.

– Karácsony Gergely hálás lehetne a kormánynak és nekünk a Hungexpo újjáépítéséért. Ha belegondolunk, évente több mint kétszáz grandiózus eseményt tartanak majd, az elköltött pénzekből pedig Budapest profitál majd – tette hozzá Semjén Zsolt.

Kiemelték: a BIE párizsi székhelyű világkiállítás-irodájának két levele is elismeri az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti kiállítást világkiállításként éppúgy, mint az 1971-ben szervezettett.

Végül kitértek arra, hogy nem létezhet fenntartható környezetgazdálkodás ellenőrzött vadászat nélkül. Őseinkre utalva, ma talán nem lenne emberiség sem, ha nem vadászunk a kezdetektől fogva. Így a világkiállítás egyik legfontosabb küldetése az is, hogy válasszal szolgáljon a vadászatellenes demagógiákra.