A vályogházak reneszánszát éljük Magyarországon
Gáspár János vályogos mester az egyik legszerencsésebb és legboldogabb ember Magyarországon. Főfoglalkozáskén vályogházakat épít és újít fel, a Pest megyei Pándon szép gazdaságot vezet a családjával, a fogathajtás az egyik szenvedélye. Az a fajta magyar mesterember, akit okkal tart példának a környezete. Június közepén balatoni nyaralójában szervezett tábort azok számára, akik szeretnék elsajátítani a vályogos mesterség fogásait.
Március elején készítettem egy riportot Gáspár János gyönyörű hivatásáról, akkor a vályogház előnyeiről, az egészséges és környezetbarát alapanyagról beszélgettünk. Mikor a cikket befejeztem, némi hiányérzetem támadt, sok érdekes dolog került szóba beszélgetés közben, amelyek terjedelmi korlátok miatt nem kerülhettek be a cikkbe. Most néhány napot Gáspár János balatoni táborában töltöttem, ahol újra elmélyedtünk a népi építészet nagyszerűségében.
Reggel hétkor ébresztő, János azonban már hajnal 5 óra óta talpon van, előkészíti a terepet. Egy pohár kávé mellett elmesélte: a tábor filozófiája, hogy a tanulók valós építkezésen szerezzenek gyakorlatot. Most a saját portáján vendégeskedtünk, ahol a munkásokkal együtt dolgozhattunk, tanulhattunk.
János táborai nagyon népszerűek, a meghirdetett helyek általában egy nap alatt betelnek. Nagyjából 20-25 embert fogadnak, általában az ismerősök és azok ismerősei jönnek el. Nyaranként két tábort hirdetnek meg. Többre is lenne igény, azonban Jánosnak nincs ideje egy harmadikra. Pedig a képzés üzleti vállalkozásként is megállná a helyét.
– Akik eljönnek hozzánk, azok megtanulják, hogyan lehet helyben található anyagból az alapanyagot elkészíteni, vályogtéglát csinálunk, rakott falat építünk és vályogvakolatot készítünk. Közben válaszolok a kérdésekre is, mindenkinek igényei szerint.
A tábor vonzerejét növeli, hogy az ellátás kifogástalan. Bőséges reggeli, ebéd és vacsora, túlnyomórészt saját készítésű húsok kerülnek terítékre. Egy vegetáriánus hölgy is volt a táborozók között, a húsrengeteg mellett azonban az ő igényeinek megfelelő ételt is felszolgáltak. Semmi nem kötelező, ennek ellenére mindenki igyekszik részt venni a munkában. János elmondása szerint a vályogvakolat elkészítése és felrakása érdekli a leginkább az embereket. Egy viszonylag egyszerűen elsajátítható technikáról van szó, amelynek segítségével egy átlagos kézügyességű ember is képes lesz kívülről-belülről bevakolni a saját házát. Nem lesz senkiből profi vályogos egy hét alatt, de a kisebb munkákat el tudja végezni a házán. A csapat összetételétől függ, hogy János milyen programot választ az oktatásra, azt tanítja, amire a a jelenlévőknek szükségük van.
– A legfontosabb, hogy jó minőségű anyagot tudjanak készíteni maguknak a táborozók, onnantól már mindegy, hogy rakott falat vagy kemencét készítenek maguknak belőle. Ezt az internetről nem lehet megtanulni, sokat kell a való életben gyakorolni, és akkor menni fog.
A vályogos szakma kihalófélben van Magyarországon, János elmondása szerint egy kezén meg tudja számolni azokat, akik valóban értenek a vályogházhoz. Persze rengeteg a kontár, elvállalják a munkát, elveszik a pénzt, az eredmény azonban garantáltan csalódást fog okozni. Ezt a mesterséget érteni és érezni kell, a vályogozás nem egyenlő a kőművesmunkával. János szívesen látja azokat is, akik az építkezéseihez csatlakoznak év közben, amolyan segédmunkásként. Az ilyen alkalmakon is rengeteget lehet tanulni, és senkinek nem kerül semmibe.
Az őszi riportban János elmondta, hogy időről időre jönnek jelentkezők, de nem bírják a fizikai megerőltetést. Az építőanyag-árak meredek emelkedése miatt azonban egyre nagyobb kereslet van a vályogházakra. Persze nem csak az árak miatt: János évek óta a Dunántúlon kapja a legtöbb megbízást, tehetős német és magyar családoktól, akik szeretnének egészséges és szép házban élni. Nyugaton már több évtizedes divatja van a vályognak, Magyarországon most fedezik fel újra. Az idei tábor alkalmával egy német diplomata magyarországi házát újították fel Jánosék, a német úr a magyar feleségével a Balatonhoz közeli vályogházában szeretne élni.
A táborba a legtöbben azért jönnek, mert van egy felújításra szoruló vályogházuk, vagy éppen vásárlás előtt állnak. A jó mesterekre akár éveket is várni kell, jelentős összegeket lehet megspórolni, ha a háztulajdonos képes elvégezni a felújítás részfeladatait is. János szerint sokkal olcsóbb kísérletezni és próbálkozni, mint kifizetni egy kontárt, aki nem csupán a pénzt teszi zsebre, de kis balszerencsével akár kárt is okozhat a ház állagában.
Róbert 31 éves fodrász. Megszakításokkal tizenegy évig élt Londonban, 2019-ben tért haza végleg. Második éve vesz részt Jánosék vályogos képzésén.
Róbert egy alkalom után olyan kedvelt figurája lett a közösségnek, hogy mára úgy tűnik, mintha Jánosék családtagjaként vesz részt az építkezésben. Róbertre és a tábor hangulatára egyaránt jellemző a természetesen közvetlen a hangulat. Róbert Esztergomban él a párjával, az igazi vágya azonban az, hogy egy faluban éljen, állatokkal, kerttel, szívesen csinálná az ezekkel járó teendőket.
– Egy kis faluból származom, tizenöt évnyi Budapest és tizenegy évnyi London után pedig újra vonzóvá vált a vidéki élet. A házfelújítás lett a szenvedélyem, ott kapcsolódom ki. Az időmet és a pénzemet a házba fektetem.
Tamás 19 éves, gépész végzettségű vidéki fiatalember. Tamás fiatal kora ellenére komoly és érett gondolkodású srác. Hosszú ideje, hogy minden nyáron a szülei mellett dolgozik a mezőgazdaságban, a fizetését félretette és nemrég megvette a dédnagyszülői házat. A családja mezőgazdasággal foglalkozik, az öngondoskodásra való hajlamot talán innen örökölte. Már alapos rutinja van az építkezések területén, a rokonságban kölcsönösen segítik egymást, amikor valaki épít vagy felújít. Volt alkalma ezt a fajta tudást elsajátítani.
A táborba azért jött, hogy gyakorolja, amit tud, és megtanulja a vályogról, amit feltétlenül tudnia kell ahhoz, hogy saját maga fel tudja majd újítani a házát. Egyelőre azt tervezi, hogy egy nap átveszi a családi gazdaságot, nem kizárt azonban, hogy egy nap vályogosként dolgozik majd. Hiányszakma, ebből bárhol kiválóan meg lehet élni.
Zsófi intenzív osztályon nővér, Balázs autószerelő. Fiatal budapesti házaspár, igazi budapestiek. Balázs az egész életét a nyolcadik kerületben töltötte, feleségével a Nagymező utcában laktak. Amikor gyermekük született, elhatározták, hogy a lakás helyett házba költöznek. Budapestről vidékre. Balázs és Zsófi olyan házat kerestek, ahova a nagy családdal költözhettek, ugyanis Balázs szülei is kiköltöztek a fiatalokkal. Pázmándon sikerült venni egy két különálló házból álló ingatlant.
A nagy kert nem volt szempont, ennek ellenére ma egy 2200 négyzetméteres telek büszke tulajdonosai. Tyúkokat, nyulakat, fürjeket, kacagó gerléket, kutyát és macskát tartanak. Nagyon belejöttek a vidéki életbe. Balázs elmesélte, hogy a barátaik azt hitték, hogy belebuknak az életmódváltásba, nem bírják ki vidéken. Tévedtek, a kis farm kinőte magát, Balázs és Zsófi pedig kivirult, mint a kerti virág.
– A Pázmánd jó csere volt a fővároshoz képest. Nagyszerű közösség, csodás táj, minden közel van. Életünk legjobb döntése volt a költözés. – mondja Zsófi.
A táborba azért jelentkeztek, mert a házukat idővel fel szeretnék újítani, meg kell szüntetni a felázásokat, újra kell vakolni a falakat, illetve Zsófi eldöntötte, hogy egy kemencét szeretne a kertjébe építeni. A köteles dísszel együtt. Amikor a terveikről beszélgettünk, akkor Zsófi már javában benne volt a kemencekészítésben, vélhetően ez a mutatvány otthon is sikerülni fog.
Ahogy lenni szokott, a Balázs és Zsófi nevet is minimum ketten viselték a táborban. Kovács Zsófi építőmérnök, kivitelezésekkel és teljes projektmenedzsmenttel foglalkozik. Az egyetemen áthallgatott az építész karra, mert a népi építészet, a hagyományőrzés mindig érdekelte, sokáig a szentendrei skanzenbe dolgozott mint tervező építész. Szakértői munkákat is vállal, épületek állapotát méri fel. A képzésre azért érkezett, hogy a vályoggal kapcsolatos tudását elmélyítse.
– Bármit kérdezek, válaszolnak, semmi nem titok. Mindenki azon a terepen gyakorol, ami számára a legfontosabb, ami a saját érdeklődési területe és céljai szempontjából releváns. Közben nem mellékes az sem, hogy jó olyan közegben lenni, ahol a hasonló értékek találkoznak. – teszi hozzá Zsófi.
Márk és az édesapja együtt érkeztek a képzésre, az édesapa gépszerelő és géplakatos, Márk informatikusnak készül. Rendhagyó apa-fiú programként tekintenek a táborra, összekötik a kellemeset a hasznossal. Egy hatalmas vályogházuk van, önerőből, minden munkálatot ők maguk végeznének majd el.
Szeretik a vályogházat, Márk úgy tervezi, hogy majd ő is a családi vályogházban fog élni. Úgy érzi, hogy minden kényelmet megad, amire szüksége lehet egy embernek, a munkáját pedig jó eséllyel nem egy apró irodából, hanem otthonról végezheti idővel. Ezért korántsem mindegy, milyen házban lakik majd.
A család gazdálkodik is, most szőlőt termesztenek, illetve juhot tartanak, az élő állatot mindig felvásárolják tőlük. A későbbiekre azt tervezik, hogy egy külső tanyát vesznek a jelenlegi porta mellé és bővítik az állatállományt.
Idősek, fiatalok, nők, férfiak, értelmiségiek és szakmunkások egyaránt jelen vannak a képzésen. Ami közös a jelenlévőkben, hogy vidéki házat és nyugalmat szeretnének, egyszerre egészséges és könnyen kezelhető otthont akarnak kialakítani. János elmesélése szerint a tavalyi csoportban volt egy házaspár, aki azóta saját kezűleg újították fel a házukat. Rengeteg sikertörténet születik a táboroknak köszönhetően. Persze sokan János mellett szembesülnek azzal, hogy a vályogház építése vagy felújítása komoly elhatározást kíván, „oda kell állni”. Sokan úgy döntenek, hogy inkább várnak és egy mesterre bízzák a munkát. Azonban ők is gazdagabbak lettek egy jó élménnyel és rengeteg szakmai tapasztalattal. Már tudják, hogy mire van szüksége egy vályogháznak.
Idén augusztusban lesz egy újabb tábor. Akinek szerencséje van, az még csatlakozhat.