Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A közlemény szerint a Trianonhoz kapcsolódó filmek mellett művészek, tudósok, közéleti emberek beszélnek arról, mit jelent számukra az összetartozás, a műsorfolyamot figyelő nézők, rádióhallgatók, vagy az online adásba bekapcsolódók pedig e-mailen és SMS-ben üzenhetnek a témával kapcsolatban.

Június 4-én a Duna Televízióban láthatják először a nézők a Kossuth térre megálmodott Trianon-emlékművet, és közreadnak egy különleges, örökérvényű hangfelvételt is, amellyel az egykori vallás és közoktatási miniszter, Klebelsberg Kuno üzent kora fiataljainak Trianon kapcsán. 15 óra 25 perctől a Wettstein-napló című dokumentumfilmből részletesen megismerhetőek lesznek a magyar békedelegáció öt hónapi munkájának legfontosabb mozzanatai, majd 18 óra 40 perctől a Koltay Gábor rendezésében készült Hétköznapi Trianon című dokumentumfilmet adják le.

A békeszerződés aláírásának időpontjában, 16 óra 30 perctől, a Duna, a Duna World és a Kossuth hullámhosszán megszólalnak a harangok.

Korábban írtuk

Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde 16 óra 35 perctől lesz látható a Dunán, valamint a közmédia nézői figyelemmel követhetik a parlament emlékülését és beszámolókat láthatnak minden határon túli eseményről.

Este 20 óra 15 perctől Rátóti Zoltán főszereplésével A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című történelmi drámát láthatják a nézők a Duna Televízióban. A film azt a beszédet dolgozza fel, amelyet Apponyi gróf a magyar küldöttséget képviselve mondott el 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárását követően – ismertette az összegzés.

A Kossuth rádió délelőtt „rádiós hidat hoz létre”, amely összekapcsolja az elcsatolt részeken dolgozó kollégákat – közölték.

Az M5-ön egész nap ismert művészek beszélnek az összetartozás fontosságáról – a rövid bejátszásokban többek között Nagy Feró, Nyerges Attila, Dörner György és Trill Zsolt osztja meg a nézőkkel legszemélyesebb gondolatait. Este 21 óra 20 perctől történészek vitatják meg a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének okait és következményeit, 22 óra 15 perctől pedig a Nemzeti Színház művészeinek előadásában hallhatnak a nézők Trianonról szóló költeményeket és elbeszéléseket.

A közlemény beszámolt arról is, hogy a nap folyamán a Petőfi Rádió, a Bartók Rádió, a Dankó Rádió és az M2 gyerekcsatorna szintén több műsorban megemlékezik a határon túli magyarságról és a trianoni békediktátum századik évfordulójáról.

Az osszetartozunk@mtva.hu email címre vagy a +36 30 555 5503-as telefonszámra SMS formájában bárki személyesen üzenhet rokonainak, barátainak, éljenek akár a Kárpát-medencében vagy a világ másik felén – hívta fel a figyelmet a közmédia sajtóosztálya.