Hirdetés

A Wonder Woman 1984 a tavalyi év egyik nagy vesztese: a 2020 egyik legnagyobb sikervárományosának jósolt produkció több mozipremier-csúsztatás után végül az HBO kínálatában landolt. Megtekintése közben gyakran támadhat az az érzésünk, mintha eleve ide szánták volna: Patty Jenkins karakterközpontú és érzelmes rendezése gyakran feledteti, hogy egy nagy költségvetésű hollywoodi blockbustert látunk; a két és fél órás játékidő fele lepereg, mire sor kerül az első látványosabb akciójelenetre. Pedig a tét ezúttal is a világ sorsa; a különleges képességekkel felvértezett amazonnak egy romlott üzletembert kell megállítania, akinek a birtokában van az az ősi, misztikus kő, amely teljesíti az emberek minden kívánságát. A filmnek érdekes módon éppen az a gyenge pontja, ami a legnagyobb erőssége is, azaz hogy szinte egy pillanatig sem veszi komolyan magát. A kifejezetten sötét tónusú képregény-adaptációk sorában üdítően pozitív és humanista a hangvétele, gyermeki naivitása ugyanakkor néha a hatvanas-hetvenes évek szuperhősfilmjeinek bárgyúságát idézi. Gal Gadot viszont ezúttal is ragyog a címszerepben, Pedro Pascal azonban irritálóan ripacs fő gonosz.

Korábban írtuk