Fél esztendőnek tűnt az a három hónap, amit 1962-ben a francia fővárosban töltött – derül ki Szalay Károly új kötetéből. Ebből tudható, hogy az író életében meghatározó élmény volt ez a közel hatvan évvel ezelőtti út. Hogy miért, az leginkább közvetetten, inkább érzésekből, hangulatokból bomlik ki az idén kilencvenesztendős alkotó memoárregényében, amely egyszerre szórakoztató olvasmány és szociografikus jellegű korrajz. Az olvasó előtt feltárul a korabeli, mára szinte elveszett, történetesen éppen a De Gaulle elleni sikertelen merénylettől izgatott Párizs a maga derűs életigenlésével, ételeivel, kacér leányaival, és megismerkedhetünk a vidéki Franciaország ellentmondásaival is. Bepillanthatunk a franciaországi magyar emigráció mindennapjaiba, a kéz a kézben járó pénztelenségbe és élelmességbe, a regény egyes (valóságos) szereplőinek személyes élettörténetéből pedig a XX. századi magyar sors is láthatóvá válik. Szalay Károly mindemellett ablakot nyit az egyetemes európai kultúrára, felidézve, milyen szenvedélyes, mámoros lelkesedéssel járt képtárról múzeumra, templomról kastélyra. A kommunista diktatúrából legalább időlegesen kitörő élethabzsolás lendületes, szellemes, humorral és iróniával, helyenként naturalista színekkel írt krónikája minden korosztály számára élvezetes olvasmány.
