Mindenekelőtt azt vegyük fontolóra, hogy bölcs cselekedet volt-e a magyar miniszterelnök részéről a II. világháború győztes befejezését diadalmámorban ünneplő Oroszországtól éppen a 60. évforduló előestéjén felhozni az említett értékek visszaadását? Mert egy dolog, hogy mi magyarok miként emlékezünk a Vörös Hadsereg pusztítására, és megint más, hogy Moszkvában mind a mai napig legyőzött ellenségként tartanak számon bennünket, akik a legkisebb kegyet sem érdemlik. A napokban nem véletlenül lehetett több hírt is olvasni a világhálón, hogy eszük ágában sincs visszaadni a nemzetközi mérce szerint ugyan nem hadizsákmánynak minősülő, ám fiaik vére által szerzett trófeákat. Gyurcsány azonban politikai tőkét akart kovácsolni rosszul időzített bejelentéséből, és csak remélhetjük, hogy megfontolatlanságának nem lesznek hosszú távú következményei. Hogy az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetsége a Demokrata többszöri megkeresésére sem kívánt nyilatkozni, mindennél többet árul el az orosz fél jelenlegi álláspontjáról. Dr. Dienes Dénes, a Református Kollégium igazgatója viszont azt furcsállja, hogy az általa vezetett intézmény mint tulajdonos, illetve az egyházkerület mint fenntartó, csupán a sajtóból értesült a fejleményekről, hivatalos tájékoztatást viszont nem kapott.

Az 1531-ben alapított kollégium könyveinek, tananyagainak beszerzéséhez Perényi Péter várúr, majd I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és felesége, Lórántffy Zsuzsanna nyújtott felbecsülhetetlen segítséget. Utóbbi meghívására érkezett Patakra a neves cseh pedagógus, Janus Amos Comenius. A házaspár nevéhez fűződik a tehetséggondozásnak azon formája is, amellyel a szegény, de tehetséges diákoknak a tanulást, míg a legkiválóbbaknak a külföldi egyetemek látogatását biztosította térítésmentesen. Az iskola fennállásának 300. évfordulója alkalmából szellemiségét így foglalta össze: „Három fáklyám ég: hit, haza, emberség!” A fejlődés újabb szakaszát jelentette, amikor 1834-ben Pollack Mihály tervei alapján elkezdték építeni Északkelet-Magyarország mindmáig legszebb könyvtártermét, amelyben a magyar szellemi élet olyan kiválóságai gyarapították tudásukat, mint Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály, Gárdonyi Géza, Kossuth Lajos, Móricz Zsigmond. Az angol nyelven is megszerezhető diplomáknak köszönhetően kapja a város a „magyar Cambridge” elnevezést. A bevezetőben említett történetünk alapjául szolgáló esemény 1938-ban következett be, amikor a könyvtárból napjainkban is hiányzó érmeket, kéziratokat, ősnyomtatványokat, mintegy 180 kötetet az első bécsi döntés nyomán feszültté vált nemzetközi helyzet miatt az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium javaslatára a határvárosból a biztonságosabbnak tartott Budapestre szállították. Pontosabban a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, valamint az Első Hazai Takarékpénztár széfjeibe. Sorsuk valójában ekkor pecsételődött meg, hiszen amíg a II. világháború vihara érintetlenül hagyta Sárospatakot – a szovjet városparancsnok, Pjotr Jegorov százados állítólag tisztelgett a könyvtár előtt és az állomány széthordását megelőzendően még őrt is állíttatott a bejárata elé -, addig a belügyi szervek hadseregnél működő kulturális értékekre szakosodott egységei a budapesti bankok páncéltermeit lefoglalták és kiürítették. Erről a bankok értesítették dr. Újszászy Kálmánt, a kollégium közigazgatóját, aki már a Budapest elfoglalását követő napokban lépéseket tett a könyvtárhoz tartozó értékek visszaszerzésére. (Itt jegyezzük meg, hogy az 1947-es jegyzőkönyvekben már szó sincs oroszokról, hanem csak annyi, hogy az értékek „a háborús cselekmények során eltűntek”.)

A patakiak a front elvonulása után a budapesti helyszínen megtaláltak több értékes dokumentumot, néhány hónap múlva pedig egy becsületes, ám névtelenségbe burkolózó személy a Vizsolyi Biblia 1590-es Károlyi-fordítását küldte meg, amit egy vasutastól vett a Teleki téri ócskapiacon.

Dr. Újszászy Kálmán megkeresésére 1945 augusztusában a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium írásban kérte a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot a „felszabadító Vörös Hadsereg őrizetébe vett” műkincsek visszaadására. A kérelemhez csatolták az értékek elszállítására vonatkozó tanúvallomásokat, megnevezték a széfek kiürítését vezető szovjet tiszteket. Mindez falra hányt borsónak bizonyult, hiszen a Szovjetuniónak esze ágában sem volt a háborúban vesztes Magyarországnak bármit is visszaszolgáltatni, az eltűnt értékek felelőseinek pedig a németeket tette meg. Hogy a dolog mégsem maradt ennyiben, az éppen két orosz művészettörténésznek köszönhető. Igaz, erre egészen 1991 áprilisáig kellett várni.

Grigorij Kozlov és Konsztantyin Akinsa az amerikai ARTnews című folyóiratban cikkezett a II. világháború után a Szovjetunióba szállított kulturális értékekről, ezt követően több orosz restaurátor is állította, hogy Gorkij város múzeumában magyar eredetű műkincseket őriznek.

A Művelődési és Közoktatási Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályának orosz kulturális referensét, dr. Mayer Ritát, a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ 1991-1999-ig hivatalban lévő igazgatóját – aki ugyanezen idő alatt a moszkvai magyar nagykövetség kulturális tanácsosi teendőit is ellátta – bízta meg a hírek valóságtartalmának kiderítésével.

Miután 1991. december 6-án Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin aláírta a két ország baráti kapcsolatáról és együttműködéséről szóló szerződést, először Göncz Árpád köztársasági elnök találkozott Moszkvában Jelcinnel, majd az orosz államfő tett hivatalos látogatást Magyarországon. Az akkor felröppent híresztelésekkel ellentétben könyveket ugyan nem hozott, viszont látogatása idején 1992. november 11-én írt alá tárcaközi megállapodást Mádl Ferenc és Jevgenyij Szidorov orosz kulturális miniszter a II. világháborúban és az azt követő időszakban a két ország területére a másikból átkerült kulturális értékek visszaszolgáltatásáról.

– Időközben megtudtuk, hogy a Nyizsnyij Novgorodra visszakeresztelt Gorkij város Állami Megyei Általános Tudományos Könyvtárában feltehetően a sárospataki könyvtárból származó könyvek vannak. A városban 1993 áprilisában tett látogatása során a nagykövetet többen elkísértük, azonban a könyvtárlátogatás során nyomát sem leltük a Magyarországról származó könyveknek. Már csaknem dolgavégezetlenül távoztunk, amikor egy ismeretlen asszony vékony könyvecskét nyomott a kezünkbe. Ebben egy 1987-es tudományos felolvasóülés anyagai között említi a sárospataki hiánylistán szereplő Boetius filozófiai művét is – meséli a csodával határos felfedezést Mayer Rita.

Másnap a vendéglátók eleinte hallani sem akartak sárospataki könyvek létéről, ám a bemutatott bizonyíték hatására többórás huzavona után végül csak kihozták a raktárból a kérdéses könyvet, benne a nagykönyvtár pecsétjével.

Ezt követően alakult meg a hadizsákmány könyvanyaggal foglalkozó magyar„orosz közös szakértői csoport, amelynek munkájában a magyar fél társelnöke dr. Mayer Rita, tagjai Szentimrei Mihály, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményének igazgatója, Nagy László kandidátus, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos főmunkatársa, Fröhlich Róbert főrabbi, tóraszakértő, és persze az orosz fél szakemberei vettek részt. Több közös vizsgálati ülés következett, amelyek során 149 tételről állapították meg, hogy Sárospatakról „elszármazott” – ez a könyvek háborús elvitelének hivatalos megnevezése -, majd 1997. november 10”11-én a munkacsoport utolsó ülésén jegyzékbe foglalták, hogy a sárospataki könyvtári gyűjteményt mielőbb vissza kell szolgáltatni. Ennek ellenére az orosz fél részéről az akadályoztatás tovább folyt. A könyvek azonosításának befejezését a Nyizsnyij Novgorod-i könyvtár akkori vezetője először betegségre hivatkozva akarta elodázni, majd közegészségügyi ellenőrzés és áramszünet bénította a munkát. Végül mégiscsak pont került a 680 oldal terjedelmű azonosító jegyzék végére, amelyben a címeket oroszra is lefordították, feltüntetve az azonosításhoz szükséges magyar és orosz raktári jelzetet is, így azt a Magyar Köztársaság Oroszországi Nagykövetsége 1999. január 26-án diplomáciai jegyzékben átnyújthatta az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériumának

– A majdani visszaadás az 1998-ban hatályba lépett restitúciós törvény alapján valósulhat meg, amelynek értelmében a magyar fél csak olyan értékekre nyújthatott be igényt, amelynek magyarországi tulajdonjogáról a könyvtárosokból, levéltárosokból, művészettörténészekből álló magyar-orosz szakértői bizottságok egyértelműen meggyőződhettek – nyilatkozta lapunknak Mayer Rita. Elmondta továbbá, hogy mivel az orosz fél a sárospataki könyvtár eme töredékét különlegesen nagy értékűnek minősítette, az Oroszországi Föderáció Kormányának törvény-előkészítő bizottsága által a visszaadásról idén áprilisban elfogadott tervezetet az oroszországi országgyűlés alsóházának, az Állami Dumának jóváhagyása esetén a parlament felsőházának, a Föderációs Tanácsnak is el kell fogadnia, és csak azután írhatja alá Putyin elnök. A visszaadás meghatározott lépéseinek kidolgozása ezután kezdődik úgy, hogy az orosz fél a könyvekért nem kér ellentételezést, hiszen olyan hatályos törvény értelmében szándékozik visszaadni, amelyben nem szerepel a csere.

– Talán éppen ezért próbálták meg a magyar kormányok többször is ellentételezéssel felgyorsítani a folyamatot. Szóba került egy restaurációs műhely felszerelése, restaurátorok magyarországi képzése, reprográfiai műhely legmodernebb berendezésekkel történő kialakítása. Ezek több tízmilliós beruházások, amely után minden jeles magyar gyűjtemény kapva kapna. Az oroszok ezzel szemben kezdeti látszólagos hajlandósági készségüket félretéve, végül elutasították az ajánlatokat, vagy egyszerűen nem is válaszoltak rájuk – világít rá az oroszok időhúzó politikájára dr. Dienes Dénes, aki ezzel együtt példaértékűnek tartja, hogy valami visszakerülhet abból a több tízezer tételből, amire az ország jogosan tart igényt.

Egy biztos. Akármeddig húzódjék is az eljárás, a sárospataki könyveknek vissza kell kerülniük az országba, mert ahogyan Mayer Rita fogalmazott, azok a magyar kulturális örökség részét képezik, nemzeti kincsünknek számítanak.