Fotó: MTI/Balog Zoltán, archív

Az elmúlt közel két évtizedben a Muzsikás együttes számos olyan sikeres hangversenyprogramot állított össze, mely Bartók Béla művei és a népzene szoros kapcsolatára épül. E sorozat egyik programja az Allegro Barbaro, ahol a Muzsikás neves zongoraművészekkel koncertezik. Most itthon indulnak hangversenykörútra Fülei Balázs zongoraművésszel: együtt és egyszerre szólalhatnak meg a színpadon Bartók darabjai és a népi hangszerek, sőt, megjelenik a tánc is a színpadon, néptánc-koreográfiával gazdagítva a koncertet.

– Egy olyan zenei élmény létrehozása a cél, amelyben egyenrangúan szólal meg Bartók zenéje és a népzene. Egy olyan ívet szeretnénk megrajzolni, megmutatni, amelyben hangsúlyozzuk, nem két külön műfajról, hanem egy zenei egységről van szó. Egyébként ez egy igen drága produkció, énekesekkel, táncosokkal, versenyzongorával. Mivel azonban kaptunk rá támogatást, így számos olyan helyre is el tudjuk vinni a műsort az országban, ahová egyébként nem jutottunk volna el. Jó hír továbbá, hogy határon túli koncerteket is tervezünk – mondja Hamar Dániel Kossuth-díjas népzenész, a Muzsikás együttes alapítótagja, aki Sipos Mihállyal, Éri Péterrel és Porteleki Lászlóval közösen már több mint négy évtizede állandó szereplője a hazai és a nemzetközi zenei életnek.

A Muzsikásnak sikerült az, ami korábban senki másnak: elsőként fogadtatták el a hagyományos magyar népzenét mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. New Yorktól Tokióig, Hong Kongtól Sanghajig a világ legrangosabb koncerttermeinek és fesztiváljainak gyakori vendégei, koncertjeiket, lemezeiket a legtekintélyesebb napilapok és a zenei szaksajtó egyaránt méltatja.

Számos kitüntetés – így a Liszt Ferenc-díj, a Kossuth-díj, a Prima Primissima díj birtokosai – és az európai zenekarok között elsőként a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerést, a WOMEX-díjat is átvehették.

Fülei Balázs Bartók műveinek egyik leghitelesebb tolmácsolója, a Liszt Ferenc-díjas zongoraművész 2015 óta a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Számos magyarországi és külföldi szimfonikus zenekarral dolgozott együtt, zenekari és szólókoncerteket adott Európa szinte minden országában, valamint Izraelben, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kínában, Indiában, és Japánban.

A moldvai csángómagyarok lélegzetelállító balladái és gazdagon díszített népdalai hitelesen szólalnak meg a moldvai születésű, Prima Primissima díjas Petrás Mária énekes előadásában: erről az éneklési módról írt Bartók számtalan alkalommal elragadtatva. A magyar táncok a férfi-nő szavakkal kifejezhetetlen kapcsolatát tükrözik, a virtuóz férfiasságtól a meghitt lírai mélységekig. Ezt eleveníti meg a koncert során a Harangozó-díjas táncospár, Farkas Zoltán és Tóth Ildikó.

A koncerten többek között Kalotaszegről, Szatmárból, a Dunántúlról és Moldvából szólalnak meg népi dallamok, Bartók Gyermekeknek, Improvizációk magyar népdalokra, a Szabadban ciklusból részletek, az Allegro Barbaro, a Román népi táncok, valamint Kodály Marosszéki táncok című darabja hangzik el.

A turné következő állomásai: április 30.: Szolnok, Aba Novák Agora, május 3.: Szeged, IH Rendezvényközpont, május 4.: Egri Kulturális és Művészeti Központ – Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, május 5.: Szombathely, Bartók Hangversenyterem, május 6.: Miskolc, MÜHA, május 7.: Veszprém, Hangvilla, május 11.: Békéscsaba, Csabagyöngye, május 26.: Keszthely, Goldmark Károly Művelődési Ház, május 30.: Pécs, Kodály Hangversenyterem, június 1.: Dunakeszi, VOKE József Attila Művelődési Központ, június 2.: Sopron, Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, Liszt-terem, június 7.: Zalaegerszeg, Keresztury Hangversenyterem, június 8.: Budafok, Klauzál Ház, június 30. Gödöllő, Királyi Kastély.

Szentei Anna