Négy év után jelentkezett új stúdiólemezzel Kovács Ákos – az Idősziget október elején jelent meg CD-n, illetve digitálisan letölthető formátumban is. A tizennégy tételből négyet már jól ismerhetnek a rajongók, hiszen a tavalyi Hazatalál című középlemez dalai újrakevert, -maszterelt formában szerepelnek az albumon, amelyen ezeken kívül tíz vadonatúj kompozíció hallható. Az Idősziget nem véletlenül lett a lemez címadó és egyben a Nyitányt követő első dala, hiszen lendületes számról van szó, amely megadja az alaphangot a folytatáshoz. Két olyan dal is van azonban az albumon, ami talán ennél is jobban megragadja a hallgatót. Az egyik az Elhiszem, amelynek zeneszerzője Ákos 17 esztendős lánya, Anna, akivel közösen is adják elő a dalt. A másik pedig a Felemel, amelyet az énekes-dalszerző két évvel ezelőtt elhunyt édesapjának emléke ihletett, és amely az apaságról és a fiúságról szól. A dal az új szerzemények közül elsőként kapott klipet, és hogy sokakat megérintett, azt jelzi az is, hogy szűk négy hét alatt több mint nyolcszázezren látták a legnagyobb videómegosztón. Bár az Időszigeten tempósabb és lassabb, akusztikus vagy éppen szintipopos hangzásvilágú dal egyaránt hallgatható, a tizennégy szerzemény mégis tökéletes egységet alkot.
Apák és gyermekek
Ákos: Idősziget, Fehér Sólyom Zeneműkiadó, 2019
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/kultura/apak-es-gyermekek-179157/
legfrissebb a rovatban

Új audiovizuális centrummal gazdagodott Veszprém
Gulyás Gergely az átadáson azt hangsúlyozta, hogy a létesítmény a magyar filmművészet újabb bástyája lehet.

Egy várfelújítás kulisszatitkai
Félidejéhez érkezett a veszprémi várnegyed 2025-ig tartó felújítása. Helyszíni riportunk Európa Kulturális Fővárosából.

Alapításának ezeréves évfordulóját ünnepeli a Mont-Saint-Michel-i apátság
A Mont-Saint-Michel-sziget 2,8 millió látogatót vonzott tavaly.
Megjelent a Demokrata legfrissebb száma

Trianon legyőzhető
Címlapinterjú Raffay Ernő történésszel; Forró nyár Koszovóban – lesz-e újabb háború Európában?; Az elnök asszony első éve; Szakácsból „muzsikus” – Jevgenyij Prigozsin; Varga Csaba hegymászó: Az Everest megmászása inkább hosszútávfutás, mint hegymászás
kiemelt hírek

Szijjártó Péter: „Péter, ki fogtok tartani, ugye kemény leszel?”
Nem szabad hinni a transzatlanti világ liberális politikai és médiavilágának, hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Sojgu: Ukrajna három nap alatt 3715 katonát és 52 tankot veszített
Megismétlem, az ellenség nem érte el céljait, jelentős és aránytalan veszteségeket szenvedett – jelentette ki az orosz védelmi miniszter.