Fotó: MTI/Lehotka László, illusztráció

Szombaton kezdődnek az Arany-napok Nagykőrösön; a kétnapos rendezvényen hagyományőrző felvonulással, gyermekprogramokkal, koncertekkel, színi előadásokkal, kézműves vásárral várják a közönséget – olvasható a rendezvény honlapján.

Az Arany-napokat 18. alkalommal rendezik meg az alföldi városban a költő Nagykőrösön töltött évei emlékére. A rendezvényt Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár nyitja meg.

A programok sora hagyományőrző felvonulással indul Arany János egykori lakóhelyétől. Az „Arany úton” korhű ruhába öltözött hagyományőrzők, fúvószenekarok és majorett csoportok szereplésével a költő nagykőrösi tartózkodásával kapcsolatos helyszíneket járják végig.

A Hősök tere átadását követően színpadi programokkal emlékeznek meg a 200 éve született költőről. A közönség megtekintheti egyebek mellett Arany János Pázmán Lovag című balladáját a Maszk Bábszínház közreműködésével, valamint az Arany-200 Hangoskönyv és Nagyzenekari mű ősbemutatóját. Az estét a Quimby zenakar koncertje zárja.

Vasárnap a programok között látható lesz Arany-mesék címmel a Szekérszínház játéka, a Görbetükör Színi Társulat előadásában pedig a Toldi feldolgozása. A rendezvényen fellép Bereczki Zoltán előadóművész, az estét az Edda koncertje zárja.

MTI