Hirdetés

Szerencsések voltak a zenekarok, amelyek röviddel woodstocki fellépésük előtt adtak ki hanglemezt. Közéjük tartozott az amerikai Grateful Dead Aoxomoxoa című LP-jével. De nemcsak az addigi nyolc helyett a technikailag modernebb tizenhat sávra történt felvétel volt újdonság, hanem személyi ellentéteik súlyosbodása is, ami a szétesés szélére sodorta az együttest. Időközben megismerték az 1968-as európai diáklázadásokat és a hippiszemléletet, mielőtt 1969 júniusában végre megjelent az album. Mivel megszólalásával mégsem voltak elégedettek, a zenekar tagjai két év múlva átkeverték a teljes hanganyagot, amely szintén rákerült a mostani kiadványra. Külön korongon hallható még az 1969. januári koncertjük, míg a tizenhat oldalas, fényképes füzet a történtek hátterébe nyújt bepillantást.